1947-ben(1) az Antarktiszra utaztam, aminek történetét aztán megírtam a Meghívás a Jégmezőkre című könyvemben. Egy dolgot azonban nem említettem meg benne, mégpedig, hogy magammal vittem egy könyvet az útra, Carl Gustav Jung-tól Az Ego és a Tudattalan-t. E könyv, egy nagyon is kézzelfogható értelemben, összemosódott utazásom céljával, ugyanis minél többet olvastam, annál kevésbé voltam képes észlelni az átszelt jégmezők pontos körvonalait. Csak az út végén kezdtem ráébredni, hogy ha csak halványan is, de valamilyen fajta összefüggés volt a könyv és ama messzi vidék között, ahová ellátogattam.

Ez volt az első alkalom, hogy komolyabban foglalkoztam Jung művel. Már tanulmányáztam Freud-ot és Adler-t, de csak felszínes ismereteim voltak Jung Pszichológiai Típusok című könyvéről. Ekkor történt meg az első találkozás. Parka-m zsebében a könyvvel, lassan haladtam lefele Chile elnyúló partvonalát követve, kiállva az állandó esőt, ahogy a hajó elhaladt Patagónia és Terra del Fuego mellett, túl az Ultima Esperanza területén, a Beagle-csatornán és a Drake-átjárón keresztül egészen az Antarktisz hatalmas hómezőiig. Végül csak ott, gigászi jéghegyek között, amik mennydörgésként visszhangozzák a tengerbe szakadó irdatlan jégtömbök zaját, a teljes fehérség fagyosan izzó atmoszférájában fordítottam figyelmemet Jung könyve felé. Ott, szinte teljesen elválasztva a világ többi részétől, megkezdtem annak keresését, ami betölthetné a modern emberben az Ego-t és a tudatalattit egymástól elválasztó űrt.

Nehéz visszaemlékeznem arra az időre és helyre, hogy felfedezzem, mi volt Jung könyvében az, ami annyira megragadott. Úgy képzelem azonban, hogy az Archetípus ideája volt az, ami ott az Antarktiszon olyannyira valósnak tűnt, és lehetséges, hogy az a Jézusra való futó utalás, ami azt sugallta, hogy olyan brutális és öntörvényű erők világának fogságába esett, mely nem is annyira távoli a meddő jégmezők világától. A könyv egy egész irtóztató világot nyitott meg előttem, éppoly rémítőt, mint az Antarktisz fehér csendje. Úgy tűnt, megpendített bennem egy húrt, előhívva az ugyan már homályosan jelen levő, de még meg nem fogalmazott gondolatokat lényemből.

Miután vvisszatértem az Antarktiszról, nehéz volt eldöntenem, melyik volt a fontosabb számomra, Jung könyve, vagy maga az utazás. Akkoriban azonban még nem olvastam egyéb műveit. Túlságosan is lefoglaltak utazásom utózöngéi, újra és újra visszapörgettem magamban az emlékeket, hogy megpróbáljam megérteni, milyen kapcsolatban állt ez a saját lényemmel. Ugyanakkor egyre türelmetlenebbül vártam az alkalmat, hogy Indiába látogathassak annak reményével, hogy ott sikerül majd feltárnom a Dél-amerikai legendák és mítoszok gyökereit. Lenyűgözött a jóga tudománya, amit már Chilében elkezdtem tanulmányozni.

Azokban az években megannyi gondolatmenetet végigfutattva magamban kezdtem ráébredni, mennyire nehéz is lefordítani az ősi mítoszokat és legendákat a racionális nyelvezetre. Így fordultam ismét Jung felé, és újra elolvastam az Ego és a tudattalan-t. Aztán a kínai és tibeti jógáról írt kommentárjaival folytattam. Elolvastam az Aranyvirág Titkához írt kommentárját, Richard Wilhelm I Ching, avagy a Változások Könyve fordításához írt bevezetőjét; szintén elolvastam az Evans-Wentz szerkesztésében megjelent A Nagy Felszabadulás Tibeti Könyvéhez fűzött észrevételeit és a Tibeti Halottaskönyvhöz írt bevezetőjét. Olvastam különböző alkímiai tárgyú írásait, mint például a Petrus Toletanus-nak tulajdonított Rosarium Philosophorum-ról írott tanulmányát, áttanulmányoztam a Pszichológia és Vallást, Aion és a Transzformáció Szimbólumai című műveit. Észrevettem, hogy sok művében a libidó, amit Freud a szexxel azonos értelműnek tekintett, Jung számára a tantrikus jóga 'Kundalini'-jához hasonló dolgot jelentett.

Minél többet tűnődtem Jung művein, annál inkább tudatára ébredtem egyfajta párhuzamnak, mégpedig az Analítikus Pszichológiája és a beavatás között; olybá tűnt, mintha egy második nyelv húzódott volna meg az elsődleges takarásában , aminek valószínűleg Jung még csak tudatában sem volt. Így lett a pszichoanalítikusból Guru, vagy Mester, a páciensből pedig Chela, avagy Tanítvány. Ha a betegség valójában egy töredezett, vagy hiányos állapot, a egészség pedig teljesség, akkor a mentális betegségben szenvedők jungi kezelése kísérlet arra, hogy az illuzórikus fantomokat s árnyékokat a páciens múltjából előhúzva a valóság, vagyis a Selbst érzékelésének egy új módját teremtsük meg, e folyamat pedig szoros párhuzamba állítható a hindu Guru módszerével. Mindazonáltal, amit Jung olyannyira tenni kívánt, az nem volt más, mint párbeszédet kezdeményezni az individuális és az Univerzális között anélkül, hogy ezzel megsemmisítené a személyiség, vagy az Ego ideáját.

Az Indiában eltöltött éveim alatt tudomást szereztem néhány egészen különleges, a messzi múltban élt, Szidhának nevezett lényről. Alkimisták és mágusok voltak ők, és több ezer évig óriási befolyást gyakoroltak Indiára. Megkíséreltek párbeszédet fenntartani az Ego és a Selbst között, de a védantisták által propagált samadhi helyett ők a révület még mélyebb állapotának elérésére törekedtek, a kaivalya-ra. Ez a szó 'elszigetelt'-et, vagy 'elválasztott'-at jelent, és az Univerzumtól, vagy akár még Istentől is való függetlenségre utal. A Sziddhák megkísérelték megszerezni a testi halhatatlanságot, és e cél megvalósításának érdekében a fémek alkímiai kombinációit használták fel.

Jegyzetek:

(1).: Érdemes itt röviden csak utalni a következő antarktiszi expedíciókra:

- Németország: Neuschwabenland, 1938-1939.

- Nagy-Britannia: Operation Tabarin, 1943. (Válaszul a tengelyhatalmak potenciális antarktiszi jelenlétére)

- USA: Operation Highjump, 1946-1947. Az elhíresült, közel 5000 fős, Richard E. Byrd (Pi Gamma Mu) Ellentengernagy vezette masszív katonai expedíció.

- Chile: Base Soberania, 1947. Serrano útja, újságíróként van jelen a chilei haditengerészet expedícióján.

Vissza a tartalomjegyzékhez