Mielőtt elhagytam volna Züricht, még köszönetet akartam mondani Dr. Jolande Jacobinak a segítségéért. Elementem hát a lakására. Nagyon érdekelte, miről beszélgettem Dr. Junggal, és alaposan kifaggatott. Különösképp az izgatta, beszélt-e Jung világhelyzetről.

'Jung nagyon tart attól, hogy háború tör ki, vagy valamilyen katasztrófa következik be 1964-ben,' mondta, 'mivel abban az évben lép át a világ egyik korszakból a másikba. Krisztus eljövetele egybeesett jelen korszakunk, a Halak beköszöntével, ami pedig most a vége felé közeledik.'

Megmondtam neki, hogy Jung semmit sem mondott erről.

'Jungot szintén nagyon érdeklik a más világokról, az űrből érkező lények, akiket a világ sok részén észlelt repülő csészealjak kollektív látomásaival azonosít. Úgy gondolja, hogy az emberiség hatalmas változásokon fog átesni...'

'Nem említett semmi ilyesmit,' mondtam. 'A csakrákról beszélgettünk. Azt mondta, ezek tudatközpontok, és hogy a Kundalini lobbanékony töltés, ami egyesíti őket.'

'Nem,' mondta, 'a csakrák energiaközpontok, és a Yoga Kundalinije a pszichikus energiák fejlődését jeleníti meg...'

'Beszéltünk az álmok elemzéséről is,' mondtam, 'és elmondtam neki, hogy ha elemezni kezdem a saját álmaimat, úgy érzem, megnövekedik az életerőm.'

'Ez logikus,' válaszolta, 'mivel valójában ezzel energiát takarít meg, ami amúgy veszendőbe menne. Rendkívűl nehéz azonban a saját álmainkat pontosan elemezni.'

Megkérdeztem Dr. Jacobit, mit gondol az Archetípusokról.

'Az archetípus a psziché felépítéséhez hasonlatos, vagy pedig egy meghatározott, egyetemes formával rendelkező impulzushoz, valójában azonban senki sem tudja, honnan ered az adott idea.'

'Gondolja, hogy létezik a Kollektív Tudattalan ellentétpárja?' kérdeztem.

'Szociális szinten Európa és Amerika is Kollektív Tudatok a maguk törvényhozási szerveivel és jogrendszerükkel. A nemzetközi jog is a Kollektív Tudat egy formája, amely kiegyensúlyoz, és amelyet Ázsia és Afrika primitív népei sarkítanak. Egyrészről, itt van nekünk a racionális, másrészről pedig a barbár. A racionális próbálja szabályozni a földet, és elszakadni tőle; vagyis, a racionálist frusztrálja a világ megrendszabályozására irányuló kísérlete, és ezért akar elszabadulni tőle. Így válik a repülőgépből a Nyugat szimbóluma, és minnél több a pilóta, annál kevesebb marad az ember. És az automatizálásnak hála, a pilóta már így is egyfajta elnőiesedett férfivá vált....'

Egy üveg vermut mellett aztán Indiáról beszéltünk. Jacobi profeszor egyszerűen úgy gondolt rá, mint egy olyan helyre, ahol a Persona-t megsemmisítették annak érdekében, hogy egyesíthessék az Atmannal, és ő nem értett egyet ezzel a Védikus elképzeléssel. Ehelyett a jungi pszichológiát támogatta abbéli vágyában, hogy párbeszédet alakítson ki az ember és az ő személyes istene között, avagy az Ego és a Selbst között. 'Ez nem jelenti azt, hogy Isten létezik,' mondta. 'Jung szélesíteni szeretné a Tudat hatósugarát, kiterjeszteni azt a még árnyékba burkolódzó területekre, és ezzel bevégezni a teremtés művét, és befejezni azt, amit a Természet tökéletlenül hagyott.... Nyugaton senki sem akar istenné válni, ellentétben Indiával; a misztikus Keresztény inkább kapcsolatba kíván lépni egy nap Istennel, és következő reggel ugyanúgy megreggelizni, mint máskor. Az ő élete valami egyszerű; egyszerűen csupán a hit végterméke.'

Nyilvánvaló volt abból, amit Dr. Jacobi elmondott, hogy nem nagyon szereti Indiát. Hatvankilenc éves volt már akkor, és Wilhelm és Keyserling Grófról beszélgettünk. Ismerte Keyserlinget és rendkívüli személyiségnek tartotta. 'Amikor itt járt,' mondta, 'képtelenség volt beszélgetni vele, mivel csak úgy záporoztak belőle a szavak. Többször járt itt, és épp ugyanabban a székben ült, mint ön is.'

Amikor aztán elérkezett az idő, hogy elhagyjam Züricht, köszönetemet kifejezvén az alábbiakat írtam Jungnak:

Beszélgetéseink mélységes jelentőséggel bírtak számomra. Jelentéssel, és már-már mágikus értékkel teltek meg azok a napok. Küsnachti házában folytatott beszélgetésünket a szerelemről soha sem fogom elfelejteni.
Beszélgetéseink ideje alatt végig ott éreztem lebegni körölöttünk Sába Királynőjének jelenlétét. Én és ő csupán nemrég találkoztunk, úgy éreztem viszont, hogy ön már jóideje ismeri őt. Szabadjon azt mondanom, hogy mivel mindketten megszereztük életünk során e Királynő ismeretségét, az örökkévalóság fog tósztot mondani felettünk élet és halál túloldalán.
Köszönetemet küldöm Sábai Királynőinkre emlékezvén, akik meglehet, egyek s ugyanazok.

 

Vissza a tartalomjegyzékhez