Miguel Serrano
Hermann Hesse és C. G. Jung Hermetikus Köre
Két Barátság Feljegyzései
C. G. JUNG

- Egy Új Találkozás -

1961 január 23-án még egyszer visszatértem Dr. Junghoz, hogy találkozhassak és beszélhessek vele dolgozószobájában, ahol könyveivel és műtárgyaival körülvéve ült. Mint azelőtt is, pipát tartott a kezében. 'Svájci találmány,' mondta. 'Van benne egy kis vízforrás.'

'Épp olyan, mint egy hookah,' mondtam. Jung elmosolyodott, és én elmondtam neki, hogy elhagyni készülök Indiát. 'Az I Chinghez fordultam, és azt tanácsolta nekem, hogy így tegyek.'

'Azt kell tennie, amit tanácsolt,' állapította meg, 'mert e könyv sohasem téved. Minden esetben pontos kapcsolat van az individuális psziché és a világ között. Amikor túl nehéznek találtam egy páciens besorolását, mindig elküldtem, hogy csináltasson egy horoszkópot. A horoszkóp mindig megfelelésben állt a karakterrel, és én pszichológiailag értelmeztem azt. Olyan erős megfelelés van világ és a psziché között, hogy még az is lehetséges, hogy a találmányok és a háromdimenziós téridő* elképzelései csupán a mentális struktúra tükröződásei. Ezáltal voltam képes előre jelezni a legutóbbi háborút egyszerűen azáltal, hogy elemeztem a pácienseim álmait, mert Wotan mindig fel szokott bukkanni bennük. Az I. Világháborút nem tudtam előre jelezni, mert bár sejtéseim voltak, akkoriban nem elemeztem álmokat. Összességében negyvenegy álmot elemeztem, amelyek nagy betegséget, vagy pedig halált vetítettek előre.'

Dr. Jungra szegeztem a tekintetemet, amíg beszélt. Szokásos módon élénk volt, tele energiával; tekintete egyszerre volt vidám és mélyreható. Újból észrevettem az ékköves gyűrűt az ujján. Amikor rámutatott valamire, előre dőlt, hogy ezzel is nyomatékosítsa azt, aztán újból megpihent a támlának dőlve, így mozgása olyannak tűnt, mint egy ingáé.

Indiában időm jó részét azzal töltöttem, hogy megpróbáltam megvizsgálni annak a valaminek a létezését, amit a Samkhya filozófusok Linga-Sarira-nak neveztek - és amit a teozófusok asztráltest néven említenek. Egy levélben már meséltem Dr. Jungnak ezekről az élményeimről, és elmondtam neki, álmaimban érzékeltem egy elkülönült test létezését magamon belül, ami képes volt megteremti saját képeit. Aldous Huxley-val is beszéltem erről, amikor Delhiben volt átutazóban. Elmesélte, hogy D. H. Lawrence-el volt halála pillanatában, és elmondása szerint igen különleges tapasztalat volt. Lawrence azt mondta neki, érezte, ahogy elhagyja a testét, és mintha a szoba sarkában állna, saját ágyban fekvő testét szemlélve. A Dalai Lámával is beszéltem ezekről a furcsa tapasztalásokról. Egyszer megkérdeztem tőle, hisz-e abban, hogy az asztráltest akaratlagosan is leválasztható, amire így válaszolt: 'Igen, ez lehetséges - meditáció közben. A szövegek három periódusra osztják a folyamatot: először objektív koncentráció önnmagamra; másodszor, az elme részleges disszociációja önnmagam szemlélete közben, amelynek során az egyszerre marad része az elmének, de el is válik attól; a harmadik pedig egy olyan állapot, amelyben az individum többé már nem az önnmagam része; hanem immár áthatolt rajta, ami ugyanazt jelenti...'

Meséltem e beszélgetésekről Dr. Jungnak, és ő ezt mondta: 'Ezek mind szubjektív átélések, és mások számára nem ellenőrizhetőek. Lehet, hogy valaki a kollektív tudattalan megnyilatkozásainak tudja be ezeket. Mindazonáltal helytelen lenne tagadni a Linga-Sarira létezésének lehetőségét, mint hipotézist. Mert végülis láttam tárgyakat a távolból mozgató médiumokat.'

Megkérdeztem, ismerte-e Gustav Meyrinket. 'A könyveiben nagyon érdekes élményeket írt le,' mondtam.

'Soha sem találkoztam vele, de olvastam a munkáit, és fontosnak tekintem őket. Mély igazságok vannak a Zöld Arc-ban [Das Grüne Gesicht].'

'Évekkel ezelőtt volt egy élményem, amit szeretnék önnek elmesélni,' mondtam. 'Mikor még fiatal fiú voltam, éjszakánként olyan érzésem volt, mintha kettészakadnék, mintha több részre hasadnék magamból. A testemen átfutó vibrációk előzték meg mindig ezt az érzést, a talpamtól kezdve végig a testem egész hosszában. Bár ezek a vibrációk különböző mértékűek voltak, végül mindig úgy felerősödtek, hogy attól féltem, meghalok. Emlékszem egyszer amikor a vibráció már az elviselhetetlenségig fokozódott; hírtelen feltűnt elöttem egy medence. Mintha csak parancsszóra tettem volna, kezeimet belemerítettem a medencébe, és beborítottam a furcsa folyadékkal az egész testemet. A vibrációk azonnal megszűntek. Mindez egy olyan állapotban történt, ami egyáltalán nem álomszerű volt; teljességgel valóságos volt - valójában azonban egy a normál érzékelésnél sokkalta magasabban fekvő valóság síkján. Soha sem voltam azonban képes fenntartani a valóságnak ezt a fokát amikor, hogy így mondjam, visszatértem a testembe, és újból az ágyamban fekve találtam magam. Évekig próbáltam akaratlagosan előidézni ezt a jelenséget.'

Dr. Jung e megfigyelést tette: 'Ahogy azt már mondtam, ezek mind szubjektív élmények, és mások számára nem ellenőrizhetőek. Amiket ön vibrációknak nevez, lehet, hogy csak álmok voltak, vagy legfeljebb a kollektív tudattalan megnyilvánulásai.'

Kiábrándított Jung válasza. Úgy tűnt, képtelen behatolni ezekbe a misztériumokba, és egy szomorú pillanatig az volt az érzésem, hogy amit tett, az nem volt más csupán, mint hogy új terminológiát hozott létre a régi igazságok magyarázatára. Hasonlóképp kiábrándító volt a Dalai Láma is, aki nem tudott megvilágosító erejű kijelentéseket tenni az élményeimről, hanem csak régi dogmákra hivatkozott, és szövegeket idézett megfigyeléseinek alátámasztására. Lehet, hogy félt túllépni egyházfői mivoltának határait udvari embereinek jelenlétében. Mindig nehéz feladat volt felelősnek lenni egy vallási szervezetért - vagy a tudományos pszichológia egy iskolájáért.

Aztán ráébredtem, hogyan sohasem lelhetek útmutatásra vagy magyarázatra saját élményeim tekintetében - amik Jung számára teljességgel szubjektívek - és tudtam, hogy egyedül csak saját intuícióimra hagyatkozhatok. Egyedül kell végigmennem az úton, ahogyan azt tette egyszer Jung is, a 'penge élén'.

'Igen kellemes mindezekről olyasvalakivel beszélgetni, aki nem páciens,' mondta Jung.

'Azért is jöttem, hogy meglátogassam Hermann Hessét,' mondtam. 'Több alkalommal beszéltünk már a jógáról. Ő úgy gondolja, egyszerűen az a helyes út, amelyik összhangban áll a természettel.'

'Ez az én filozófiám is,' mondta Jung. 'Az embernek saját természete szerint kell élnie; az önmegismerésre kell koncentrálnia, és aztán a megismert igazság szerint kell élnie. Mit mondhatnánk egy vegetáriánus tigrisről? Természetesen azt, hogy az egy rossz tigris. Ezért mindenkinek saját természetével összhangban kell élnie, individuális és kollektív szinten is. Ennek legjobb példáját Indiában találhatjuk, és a legrosszabbat, felteszem, Oroszországban. Oroszország pompásan szervezett, azonban egyáltalán nem működik, ahogy azt a mezőgazdaságának kudarcaiból is láthatjuk. Az oroszok nem fáradtak azzal, hogy felfedezzék, mi is az ember; egyszerűen csupán egy racionális és mechanisztikus lénynek próbálták meg tekinteni. Nyilvánvalóan nem a mezőgazdaság működésének elméletére van szükségük, hanem az emberére, és hogy ezt az elméletet át is ültessék a valóságba. Ismertem egyszer egy öreg hölgyet, aki igen arisztokratikus és nemes volt, és aki egész életét a legkifinomultabb ideák szerint vezette; éjszaka azonban részegségről álmodott, és azokban az álmokban reménytelenül illuminált állapotba került. Az embernek annak kell lennie, aki; fel kell fedeznie az individumát, személyiségének e központját, ami egyenlő távolságra van a tudatostól és a tudattalantól; arra az ideális pontra kell irányulnunk, ami felé, úgy tűnik, a természet irányít minket. Csak e pont segítségével elégítheti ki valaki saját szükségleteit.'

Dr. Jung abbahagyta, én pedig egy pillanat múlva azt mondtam, 'A hinduk úgy tűnik ugyanígy vélekednek, amikor azt mondják, hogy jobb csak részben saját dharmánkat teljesíteni, mint teljességgel, de egy idegenét.'

'Pontosan.'

'Jung professzor,' kérdeztem, 'gondolja, hogy a rendszere használható a Nyugaton kívűl, vagyis, ahol a psziché nem annyira töredezett? Például, Indiában nincsennek neurotikusok, és amennyire tudom, Burmában, Indonéziában, Thaiföldön vagy Kínában sem. És felteszem ennek az az oka, hogy ezeknek az országoknak a lakói nem 'személyiségek' a nyugati, avagy keresztényi értelemben. Ahogy azt első, Locarnoban történt beszélgetésünkkor elmondta, a persona a kereszténységnek a barbár északi népekre való hirtelen rákényszerítésének produktuma, a minden ebből fakadó gátlással és kontrollálhatatlan késztetéssel együtt.

'Igen,' mondta Jung csendesen és elgondolkodva, 'és feltételezem hogy a személyiségnek éppen ez a hiánya teszi képessé a Keletet arra, hogy könnyedséggel fogadhassa be az olyan rendszereket, mint a kommunizmus, vagy az olyan vallásos rendszereket mint a Buddhizmus, amik mindenek előtt a személyiség felszámolására irányulnak....'

Ahogy az korábban is történt, az idő gyorsan és észrevétlenül telt el. A délután árnyait láttam már átvetülni az ablakon, és attól tartottam, fárasztom őt. Mielőtt azonban elmegyek, még egy dolgot el akartam mondani:

'Kis idővel ezelőtt, amikor Hessével ebédeltem, megkérdeztem tőle, hogyan érhetett az a szerencse, hogy egyszer csak itt találtam magam, az asztalánál ülve; mire ő aztmondta, ez egyáltalán nem véletlen, mivel csak a megfelelő vendégek kerülhetnek oda. A Hermetikus Körről beszélt.'

Jung finoman elmosolyodott, és azt mondta: 'Igen, ez igaz; az elme elmét vonz. De csak a megfelelő elmék találkoznak össze, és a Tudattalan az, ami ebben irányít minket, mert a Tudattalan az, ami tud.'

Miközben hallgattam, tűnődni kezdtem. Mi is pontosan a Tudatalatti, amiről Jung olyan otthonosan beszélt? Meyrink szokta mondani: Ha Isten Anyja a Tudattalanban van, akkor a Tudattalan Isten Anyja....'

Jung azonban tovább beszélt: 'Egyszer a vonaton leült mellém egy tábornok. Beszélgettünk, és bár nem tudta ki vagyok, elmondott nekem mindent az álmairól, ami eléggé szokatlan egy emberhez az ő pozíciójában. A tábornok szerint eléggé abszurdak voltak az álmai, de miután végighallgattam, elmondtam neki, hogy az egyik álma megváltoztatta az egész életét, és anélkül szellemi foglalkozásba kezdett volna. A tábornok meghökkent, és úgy nézett rám, mint egy boszorkányra, vagy legalábbis, mint egy természetfeletti látással rendelkező egyénre. Valójában azonban, - a Tudattalan volt az, ami mindent ismert, és irányított. A tábornok azért ült le épp mellém, mert tudattalanul is egy választ keresett.' Jung elmosolyodott, és szemében távoli fény világlott fel. 'Ugyanígy elmondhatnék dolgokat az ön életéről is, amik meghökkentenék....'

Jung előredőlt, és egyenesen a szemembe nézett. A délután árnyai közt teste úgy látszott, egyre nagyobbra és nagyobbra nő, és úgy éreztem, Abraxas inkarnációjával nézek szembe. Hirtelen borzongást éreztem, távoli hangokat hallottam érkezni e hatalmas teremtmény felől, melyek világkorszakok visszhangjaiként süvítve kavarogtak körölöttünk.


Vissza a tartalomjegyzékhez