Miközben elsétáltam, azon töprengtem, rejlett-e vajon egy második nyelv is a Jung által felfedezett individuációs processzus mögött. Tudtam, hogy ő tagadta volna ezt, ha rákérdezek. De még ennek ellenére is, biztos vagyok benne, hogy létezik egy ilyen nyelv. Úgy tűnik ott van, és csak arra vár, hogy felfedezzék. Különbség van aközött, amit az ember tenni szándékozik, és aközött, ami aztán megvalósul. A világ sok táján felfedeztem ezt, épületekben, művészeti alkotásokban, és olyan emberek életében, akik szándékuk ellenére váltak naggyá. Az ember eltökéltséggel és állhatatossággal egy feladatnak szenteli magát, és aztán hirtelen szélroham kerekedik egy másik világból, és minden megváltozik. Úgy tűnik, az istenek irányítják; akarata ellenére, a Mítosz részévé válik. Jung munkája túl eltökélt és drámai volt ahhoz, hogy tanításának fonalát ne vigyék tovább a jövőbe is. Mert a Gnosztikusok és az alkimisták sem a pszichoanalízis céljából teremtették meg szimbolizmusukat, hanem a mágiáért magáért. És bár kűzdött ellene, mégis, mint mágus bélyegezte meg magát, aki túl kívánt lépni napjaink tudományának határain. Azthiszem ezzel ő is tisztában volt, amikor azt mondta, csak költők érthetik meg.

A filozófikus alkímiában létezik egy elgondolás, a Soror Mystica-é, aki együtt dolgozik az alkimistával, mialatt az a retortákban szubsztanciáit keveri. Végig mellette van a fúzió hosszú folyamata alatt, és végül lezajlik a misztikus mennyegző, az Androgün megvalósításával. Ez nem mehetett volna végbe a nő jelenléte nélkül, röviden, a Nővér és az Alkimista közti pszichikus találkozás létrejötte nélkül.

A jungi laboratóriumban, a páciens és az analizálást végző közt véghezvitt individuációs folyamatban ugyanez a fúzió jelenik meg. Képek és álmok merülnek fel kettejükből, és annyira közössé válnak, hogy később egyikük sem emlékszik már, ki alkotta meg először az adott képet vagy álmot. Szokványos szerelem esetében ez a pszichikus egyesülés sohasem jön létre, mert még ha a két szerelmes teljesen egyesülni is kíván, soha sem lesznek képesek ugyanazt az álmot álmodni; mindig lesz köztük valami, ami elválasztja őket. Csak a mágikus mennyegző az, ami betöltheti ezt az űrt. Jung szerint ez a pszichikus egyesülés csak a szerelem szellemében jöhet létre, mert csak ekkor képes valaki arra, hogy mindent kockára tegyen. Mindazonáltal, a pszichikus egyesülés szerinti szerelem ravasz és veszélyes; szerelem nélküli szerelem ez, nem a fizakai teremtés és történelem törvénye szerinti. Tiltott szerelem, mely csak a házasság korlátain kívül teljesedhet be. Sába Királynőjéé ez, melyben nem a hús gyermeke fogan, hanem a szellemé, avagy a teremtő képzeleté. A szerelmesek lelkében rejlő szembenálló hatóerők egyesülése ez; a mágikus individuáció folyamata. Igaz, hogy az e fajta szerelem nem zárja ki a fizikai szerelmet sem, az azonban rituálévá transzformáltatik. Amit kizár, az a kölcsönös szexuális élvezet.

A legjobb módszer arra, hogy ezt a bonyolult elgondolást elmagyarázzuk az, ha az indiai tantrikus praxist vesszük alapul, amelynek során a Sziddha mágusok a pszichikus egyesülést próbálták megvalósítani. A tantrikus szertartások igen bonyolultak és misztikusak. A beavatandónak szűznek kellett lennie, és a nő általában valamely templomi prostituáltnak, ami valójában ugyanúgy tekinthető, mintha szűz lett volna. Hosszú előkészítő időszakot követeltek meg a szertartás kulminációja előtt. A nőnek és a férfinak el kellett vonulniuk az erdőbe, hogy fivér s nővér módjára éljenek, éppúgy, mint az alkimista és nővére, hogy gondolataikat, jelenéseiket és szavaikat megosszák egymással. Egy ágyban aludtak, de egymást nem érinthették. Csak több hónapos előkészület után folytathatták le a végső Tantrikus Misét, melynek során bort ittak, húst és tésztát ettek, és végül végrehajtották a Maithuna-t, vagyis a misztikus szexuális egyesülést. Ez volt a szublimáció hosszú folyamatának betetőzése, ami alatt átváltoztatták és átszellemítették a húst, épp úgy, ahogy az alkímiában az olmot arannyá alakították át, az egyesülés aktusa pedig valójában a gerincoszlop tövében rejlő misztikus tűz fellobbantását célozta.

E kimeríthetetlen tűz a legmagasabbrendű szerelem gyümölcse, és semmi köze sincs a szokványos szexuális aktushoz, amiben valami fizikai hal meg, hogy a húsban új élet jöhessen létre. Ebben a fajta szerelemben a halál szelleme cselekvő, és új, szellemi életet hoz létre. A nő a mágikus szerelem papnője, feladata pedig abban áll, hogy megérintse és felébressze a tantrikus hős csakráit, aki így a tudatosság új szintjeit érheti el, mígnem megvalósul a teljesség. Az élvezet, ami végül eléretik, nem a sperma kilövelléséé, amit szigorúan tiltanak, hanem egy látomásé, a Harmadik Szem felnyílásáé, amely az ellentétek egyesítését fejezi ki. A férfi nem kibocsátja magját, hanem önmagát termékenyíti meg; és így a teremtés folyamata megfordul, és az idő megáll. E tiltott szerelem gyümölcse az Androgün, a Teljes Ember, akinek immáron minden csakrája, avagy tudatának minden központja felébredt. A Selbstel való találkozás ez, a lélek Végső Virágával, egy Szigeten, ötezer évvel ezelőtt....

Miután lezajlott a szerelem nélküli szerelem e rítusa, a férfi és a nő elválik egymástól. Most már teljesek és individuáltak. E Tantrikus Misében a férfi valójában saját szellemével lépett frigyre; az Animát vette el, a nő pedig az Animushoz ment feleségül.

Indiában, Khajuraho templomának falain e tiltott szerelmet faragott figurák százain ábrázolták. Azonban gyermekalakokat sehol sem találunk rajtuk, és ez az, ami miatt ez nem természetes szerelem. A templomban, a legtitkosabb helyen ül csukott szemekkel, meditációba merülve Siva, az Androgün, és élvezi saját teremtésének aktusát.

Indiában Krishna, a Hesse által oly annyira kedvelt kék isten történetében ismét felmerül e tiltott szerelem jelentése, miközben szeretőivel Vrindavan kertjeiben táncol. Radha, a férjezett asszony volt legfőbb szeretője, és vele realizáltatott a Hármas Szám, mialatt egy mandalában táncoltak, és megvalósították a Selbstet.

Ezekben a furcsa rítusokban nem fontos igazán, hogy a Maithuna fizikai legyen; ami fontos az az, hogy a Misztikus Nővér jelen legyen az alkimista mellett, hogy segítsen szubsztanciáit kikeverni, és mint Mária Magdolna, segítse őt legnagyobb szüksége óráiban. A kettejük közti pszichikai összjáték az, ami számít, a páciensé és az analízist végzőé, hogy létrehozzák és résztvegyenek az individuáció e folyamatában.

A végső mennyegző, avagy egyesülés az elválasztott egyénekben megy végbe, akik olyannyira egyedül vannak, hogy még testüket sem érzékelik. Ezt az egyesülést a Kundalini segítségével lehet megvalósítani, amit Jung úgy határozott meg, mint 'lobbanékony töltés'. Akárcsak mint az alkimisták higanya, vagy az okkultisták 'asztrális tüze', a Kundalini sorban felébreszti az egyes csakrákat, míg végül a Harmadik Szem, az Ajna Csakra is felnyílik, és a Brahma Csakra, avagy a Végső Üresség elérettetik. Mennyegző ez az Ego és a Selbst között, mely az Anima és az Animus egyesítésével valósítható meg. Beatrice kezétől Dante a Pokolba száll, majd a Mennybe emelkedik....

'Csak költők lesznek képesek arra, hogy megértsenek....' Most döbbentem rá Jung szavainak erejére; és arra is, hogy napjainkban Jung, a mágus tette majdhogynem egyedül lehetővé azt számunkra, hogy részt vehessünk a Misztériumokban, amelyek, úgy tűnik, képesek minket visszavezetni az Ember-Isten legendás földjére.

És most, várnunk kell egy olyan tanítvány eljövetelére, aki képes felvázolni az ő üzenetét, tolmácsolni műveinek mögöttes nyelvezetét, mely már most is ott rejtőzik, mintegy láthatatlan írásként a látható mögött. E tanítványnak papnak, mágusnak vagy költőnek kell lennie.

Vissza a tartalomjegyzékhez