P. grófnő, "egy éltes hölgy"(1) vendége vagyok. Szülőföldje történetét, legendáit és szokásait senki sem ismeri nálánál jobban. Könyvtára szokatlan a maga egyoldalúságában és teljességében. A grófnő gyakran meglátogatott Montségurban. Most én viszonzom a látogatását.

Ma a Földközi-tenger partján töltöttük a késő délutánt. Ahogy kora este ráérősen visszaindultunk, a Mont d'Alaric mellett haladtunk el, a kopár s melankólikus hegynél, mely Alaric gót királynak köszönheti nevét. Az út jobb oldalán egy fa árnyékában fedett szekér állt, elötte egy sudár férfi, hófehér hajjal. Mellette egy fiatal, szőke nő ült egy kövön. Világos szemeivel az öreg alak sürgetően tekintett ránk. "Az egy Cagot," kiáltott fel útitársnőm, "egy nomád Cagot. Fent a Pireneusokban él egy állandó népességük is. Ha a földműveseket kérdezi róluk, általában nem tartják sokra őket. A Cagot név valószínűleg a Cathares és a Gót keveréke, vagy a Cathar és a Góté. Épp most láttuk az Albigensek utolsó maradékát."(2)

Este a tűz elött üldögéltünk. A grófnő kötött. Én egy könyvből olvastam fel, hogy Montagne Noire(3) környékén Albigens sírokat találtak. Az egyik egy tömegsír volt. Tizenkét csontváz feküdt egymás mellett olyan formán, hogy egy kört alkossanak: A fejeket középen halmozták fel, és a testek alkották a küllőket. A szerző(4) azon értékelése, hogy ez naptiszteletre utal, valószínűleg helyes.

Ezután beszélgetni kezdtünk. Vendéglátóm hozta fel azt a legendát, amiben Montségurt a Grál Kastéllyal azonosítják. Meggyőződése, hogy abban a várban őrizték a Grált, és hogy ősei Grál lovagok voltak, akik életüket áldozták a Grált védelmezvén. Sokan közölük Montségur ostroma közben estek el; másokat pedig megégettek. Végül ezt mesélte: "A nagy Esclarmonde a vérvonalamhoz tartozott. Büszke vagyok, hogy ott látom szellemét Montségur erődjének talapzatán állva, a csillagokba révedni. Az eretnekek szerették a csillagokat. Úgy hitték, hogy a lélek a halál után csillagról-csillagra vándorol, mígnem elérkezik a szellem megistenülésének fokozataiig. Reggelente az eretnekek a felkelő naphoz imádkoztak. Este pedig áhitatosan néztek vele szembe, ahogy lehanyatlott. Éjszaka az ezüstös holdhoz, vagy észak felé fordultak, mert az észak szent volt számukra. A déli irányt úgy tekintették, mint a Sátán lakóhelyét. A Sátán nem Lucifer, mivel Lucifer 'fényhozó'-t jelent! A Katarok egy másik néven is nevezték: Lucibel-nek. Ő nem az ördög volt. Először a zsidók, aztán a pápisták degradálták azzá. A Grál Lucifer koronájáról lehullott kő volt. Ez tette a Katar egyházat, amint azt hangsúlyozták is, Luciferi--kereszténnyé."

"Ha Montségur volt a Grál Kastély hegye, akkor Esclarmonde volt a Grál úrnője. Halála után Montségur megsemmisítése, és a Katarok kiirtása árvává tette a Grál Kastélyt, és a Grált is. A katolikusok, akik az Albigensek ellen vívták hadjáratukat, ami egyben a kereszt a Grál ellen viselt háborúja is volt, nem mulasztották el, hogy a Grált, mint egy nem-katolikus hit szimbolumát kisajátítsák a saját céljaikra. Nem volt elég, hogy azt hirdették, a Grál volt az a kehely, amit Jézus nyújtott tanítványainak az Utolsó Vacsorán, és amibe felfogták vérét a Golgotán. Még azt is kinyilvánították, hogy Montserrat bencés kolostora, a Pireneusoktól jóval délebbre, lenne a Grál temploma. Miután közismertté vált, hogy a Katarok, akiket az inkvizítorok gyakran Luciferiánusoknak neveztek, a Pireneusoktól északra őrizték a Luciferi Grált, a katolikus szerzetesek állításuk szerint sajátjukat ugyanezen hegytől délre őrizték - ők azonban ezt a pokol hercegeit legyűrő Jézus híveinek ereklyéjévé formálták át."

Mindketten elhallgattunk. Aztán a grófnő folytatta: "Nem kell önt arra emlékeztetnem, hogy a baszk Loyolai Ignác volt a Jézus Társaság alapítója. Tudta, hogy ő találta ki a jezsuita lelki gyakorlatokat, a Jezsuita Rend felépítését, és ha nem tévedek, a montserrati Jézus vérző szívének tiszteletét, Barcelónától nem messze? Végig kell követnie ezeket az összefüggéseket."

Vendéglátóm néhány könyvet adott ajándékul. Különösen örültem egy hetven évvel ezelőtti kiadású német könyvnek Caesarius von Heisterbach címmel. A szerző a 12. és 13. század kultúrtörténetéhez való hozzájárulásának mondja a művet. Lehet, hogy beillesztem következő könyvembe azt a Szent János evangelistától való idézetet, ami az elején tűnik fel: "Gyűjtsd egybe a részeket (nagyokat, morzsányiakat, finomakat); arra az alapra, mi soha meg nem hal!"

Őseim hősök voltak, rokonaim pedig eretnekek. Őértük gyűjtöm össze, amit Róma meghagyott.

Jegyzetek:

(1).: Comtesse Miryanne Pujol-Murat. — az angol fordító megjegyzése

(2).: A Cagot-okat vagy Canis Gothi-kat Chrestians-nak is nevezik. — az angol fordító megjegyzése

(3).: Fekete Hegyek. — az angol fordító megjegyzése

(4).: Maurice Magre, Magiciens et illuminés c. könyve (Párizs: Fasquelle, 1930) — az angol fordító megjegyzése

Vissza a tartalomjegyzékhez