A következő napon Montagnolába mentem, hogy meglátogassam Hermann Hessét, és visszafelé jövet elhatároztam, hogy megpróbálok újból találkozni Dr. Junggal. Küsnachti házában kerestem telefonon, tudtam, hogy akkorra már visszatért pihenőjéről. Volt egy bizonyos rizikója a hívásnak, mert jól tudtam, hogy Dr. Jung nem fogad látogatókat; azonban ha mégsem tettem volna meg, ismeretségünk minden bizonnyal megszakadt volna. Aniela Jaffé, a titkárnője vette fel a telefont, akit már ismertem Indiából. Kétségeit fejezte ki a kérésemet illetően, és ragaszkodott hozzá, hogy Jung professzor nem fogad senkit sem, és amúgy sincs jó egészségben. Elmondtam neki, hogy együtt voltunk Locarnoban, és kérleltem, had mehessek el. Mrs. Jaffé letette a kagylót, de pár pillanat múlva visszatért, hogy elmondja Jung fogadna még aznap délután négykor.

Azonnal útnak indultam, és időben megérkeztem küsnachti házához. A kapu felett a következő latin felirat volt olvasható: Vocatus adque non vocatus, Deus aderit. [Hívva vagy hívatlanul, Isten jelen van.]

A ház belseje sötétnek és árnyékosnak tűnt. Ugyanaz a nő üdvözölt, mint akit Junggal láttam Locarnoban, és mint Miss Bailey mutatkozott be. Megkért, hogy menjek fel, és a lépcsőt mászva észrevettem, hogy a falakat középkori és reneszánsz rajzok borították. Fent aztán egy kis szobában várakoztam.

Végül feltűnt Dr. Jung, udvariasan üdvözölt, és megkért menjünk be a dolgozószobájába, amelynek ablakából a tóra nyílt kilátás. A szoba közepén egy papírokkal borított íróasztal állt, körülötte megannyi könyvespolccal. Láttam bronz Buddhákat is, és asztala felett egy tekercsfestmény fügött, mely Sívát ábrázolta a Kailász Hegy tetején. E festmény erőnek erejével emlékeztetett vissza a Himalájába vezető zarándokútjaimra. Az ablak mellett foglaltam helyet, Dr. Jung pedig egy nagy karosszékben helyezkedett el kényelmesen velem szemben.

'Az ön története Sába Királynőjéről sokkal inkább költemény, mint egyszerű mese,' mondta. 'A Király és Sába Királynőjének viszonya úgy tűnik, mintha magába foglalna mindent; igazán magánvaló természetű.'

Csendben hallgattam, ő pedig folytatta:
'De ha találkozna valaha is a hús-vér Sába Királynőjével, óvakodjon attól, hogy feleségül vegye. Sába Királynője csakis mágikus szerelemre rendeltetett, és nem pedig házzaságban való létre. Ha feleségül venné, ön megsemmisülne, lelke pedig darabjaira szakadna.'

'Tudom,' válaszoltam.

'Hosszú pszichiátriai prakszisomban nem találkoztam egyetlen olyan házassággal sem, mely önmagában megállt volna. Egyszer azthittem igen, egy német professzor állította, hogy az övé ilyen. Hittem is neki egészen addig, amíg meg nem látogattam egyszer Berlinben. Aztán rájöttem, hogy a felesége fenntart egy kis titkos lakást is. És úgy tűnik, ez az általános. Mindezen túl, egy olyan házasság, amelyben mindkét fél számára egymás kölcsönös megértése a fontos, hátrányos az egyéni személyiség fejldődése szempontjából; a legalacsonyabb közös nevezőre süllyednek, ami pedig valami egészen olyan, mint a tömegek kollektív ostobasága. Az egyik elkerülhetetlenül beljebb fog hatolni a misztériumba. Nézze, ez valami ilyesmi....'

Jung elővett egy doboz gyufát, és kinyitotta. Elválasztotta a két felét, és olyan módon helyezte az asztalra őket , hogy távolabbról úgy látszott, mintha a kettő ugyanolyan volna. Aztán elkezdte közelíteni egymás felé őket, míg a fiók teljesen be nem csusszant a házába.

'Így van ez,' mondta; 'a két fél egyenlőnek tűnik, valójában azonban nem azok. Nem is lehetnek, mivel az egyiknek mindig képesnek kell lennie magába foglalnia a másikat, vagy ha úgy tetszik, kívül maradnia a másikon. Ideális esetben a férfinek kéne tartalmaznia a nőt, és egyben kívüle is kell maradnia. De ez fokozatok kérdése, és a homoszexuális ötvenöt százalékban nőies. Alapjában véve, a férfi mégiscsak poligám. A Muzulmán Birodalomban nagyon jól tudják ezt az emberek. Mindazonáltal, egyszerre több nőt venni feleségül primitív megoldás, és meglehetősen drága mulatság is lenne manapság.'

Jung nevetett, mielött folytatta volna:
'Úgy gondolom, a franciák megtalálták a megoldást, a Hármas Számban. E szám gyakran fordul elő a mágikus házasságokban, ahogyan az ön Sába Királynőjével való találokozásában is. Ez valami teljesen más, mint Freud szexuális indíttatású magyarázatai, vagy mint D. H. Lawrence elképzelései. Freud tévedett például a vérfertőzés kérdésében, amely Egyiptomban elsődlegesen vallási indíttatású volt, és az individuáció folyamatával volt összefüggésben. Valójában a Király volt az individuális, szemben a nép amorf tömegével. A Királynak így anyját vagy leánytestvérét kellett feleségül vennie, hogy az országban az invidualitást megőrizhesse. Lawrence felnagyította a szexualitás jelentőségét, mivel túlságosan is nagy befolyással volt rá az anyja; túlbecsülte a nőket, mivel ő még mindig gyermek volt, és képtelen volt magát integrálni a világba. A hozzá hasonlók gyakran szenvednek légzőszervi betegségekben, amelyek főképp a serdülőkorukból erednek. Egy másik érdekes eset Saint-Exupéry-é: a feleségétől sok fontos dolgot tudtam meg róla. A repülés valójában egy kitérő manőver, kísérlet a földtől való elszakadásra. De a földet el kell fogadni, be kell fogadni, sőt akár fel is kell emelni. Gyakran jelenik meg ez a mítosz és a vallás kifejeződési formáiban. Mária Mennybemenetelének dogmája valójában az anyag elfogadása; ez az anyag szentté válása. Ha álmokat elemezne, jobban megérthetné ezt. De ugyanezt láthatja az alkímiában is. Sajnálatos, hogy nincs egy nő által írt alkímiai szövegünk sem, mert így valami esszenciálisat tudhatnánk meg a nők vízióiról, amelyek kétségkívűl külünböznek a férfiakétól. '

Ezután azt kérdeztem Dr. Jungtól, mit gondol arról, bölcs dolog-e valakinek a saját álmait analizálni, és komolyan odafigyelnie rájuk. Mondtam neki, hogy én újra elkezdtem elemezni a sajátjaimat, és úgy találtam, hogy ettől megnőtt a vitalitásom, mintha csak valamilyen rejtett energiát tudnék így felhasználni, amit egyébként hagynék veszendőbe menni. 'Másrészről,' mondtam, 'beszélgettem Krishnamurtival Indiában, és ő azt mondta, az álmoknak nincs valódi jelentősége, és ami az egyedül fontos az az, hogy szemléljünk, hogy teljesen tudatában legyünk az adott pillanatnak. Azt mesélte, ő sosem álmodik. Elmondása szerint ez azért van, mert ő az elméjének mind a tudatos, mind a tudattalan részével egyszerre szemlél, így az álmoknak nem marad hely, és amikor alszik, a teljes pihenés állapotában van.'

'Igen, ez lehetséges egy darabig,' mondta Jung. 'Némely tudós mesélte nekem, hogy amíg teljes figyelmükkel egy adott problémára összpontosítottak, addig nem álmodtak. Aztán, minden különösebb ok nélkül, álmaik újrakezdődtek. De hogy visszatérjünk az ön kérdésére az álmaink analizálásának fontosságát illetően, számomra úgy tűnik, az egytlen fontos dolog az, hogy a Természetet kövessük. A tigrisnek jó tigrisnek kell lennie; a fának jó fának. Így az embernek is embernek kell lennie. De hogy megtudjuk, mi az ember, a Természetet kell követnünk, egyedül, és helyet adni a váratlan jelentőségének. Semmi sem lehetséges a szerelem nélkül, még az alkímia folyamatai sem, mert a szerelem tesz késszé arra, hogy mindent kockára tegyünk, és hogy ne tartsunk vissza semmilyen fontos összetevőt sem.'

Jung felállt, és levett egy könyvet a polcról. Saját műve, a Kollektív Tudattalan Archetípusai volt az, és kinyitotta az 'Individuáció Folyamatának Tanulmányozása' című fejezetnél. Néhány egészen különleges, színes oldalt mutatott reprodukciókkal, amelyek tibeti tankákat ábrázoltak.

'Ezeket,' mondta, 'egy olyan nő készítette, akivel majd tíz éven keresztül terveztük az individuáció folyamatát. Amerikai volt, Skandináv anyával.' Rámutatott az egyik világos színekkel rajzolt képre. Középen egy virág volt, mint valami négylevelű lóhere, felette pedig a király s királynő a misztikus mennyegzőn, tüzet tartottak a kezükben. A háttérben tornyok álltak.

'A misztikus mennyegző folyamata különböző fázisokat foglal magában,' magyarázta Jung, 'és megszámlálhatatlan veszéllyel terhes, akár csak az Opus Alquimia. Mert ez az egyesülés valójában a kölcsönös individuáció folyamata, amely ilyen esetekben, mind az orvosban, mind pedig a páciensben végbemegy.'

Ahogyan e mágikus szerelemről és az alkímiai mennyegzőről beszélt, Salamonra és Sába Királynőjére gondoltam, Krisztusra és az Egyházra, Sivára és Parvatira a Kailász tetején - mindezek az embernek és lelkének, s az Androgün megteremtésének szimbólumai.

Jung folytatta, mintha csak magának beszélne: 'Volt valaha, valahol egy Virág, egy Kő, egy Kristály, egy Királynő, egy Király, egy Palota, egy Szerető s egy Szeretett, és mindez réges-rég volt, valahol az óceánban egy Szigeten, ötezer éve.... Ilyen a Szerelem, a Lélek Misztikus Virága. Ez a Középpont, a Selbst....'

Jung egészen úgy beszélt, mintha transzba esett volna.
'Senki sem érti meg, mire gondolok,' mondta. 'Csak egy költő kezdheti megérteni....'

'Ön költő,' mondtam, megindulva a hallottakon. 'És az a nő, ő él-e még?' kérdeztem.

'Már nyolc éve halott.... Én pedig nagyon öreg vagyok....'

Megértettem, hogy az interjúnak most véget kell érnie. Magammal hoztam Hermann Hesse könyvét, a Piktor Metamorfózisát. Megmutattam a rajzokat neki, és átadtam a Pusztai Farkas üdvözletét.

'Hessével egy közös barátunkon keresztül találkoztunk, aki érdeklődött a mítoszok és szimbólumok iránt,' mondta Jung. 'A barátja velem dolgozott egy ideig, de képtelen volt az út végéig követni engem. Az ösvény igen embert próbáló....'

Késő volt már, amikor elhagytam Jung házát, és ahogy lefelé lépkedtem a tó felé, a beszélgetésünkre gondoltam, s próbáltam rendezni érzéseim.

Vissza a tartalomjegyzékhez