MICHAEL MAIER

FINOM PÉLDÁZAT,

melyben alább áttekintésre kerül mindaz, amit a műveletek összességéből következtetésként levontunk; mi könnyen alkalmazható
és kellemes gondolatokat kelt
az olvasóban.

Amit a haragról elmondtunk, éppen olyannyira igaz a bánatra is; bár míg a harag tünetei többé-kevésbé mentálisak, a bánaté a testre gyakorolnak jobban észrevehető és tartós hatást. A legkívánatosabb lenne hát a harag és a bánat eme nagyszerű Orvosságát a magunkénak tudni, ehhez azonban rá kellene lelnünk a Főnixre, ami által ez egyedül lehetséges. Merre keressem hát? Hol kérdezősködjem utána? Kit kérdezzek róla? Elhatároztam, hogy külföldre megyek, és addig keresem, míg meg nem találom. A szerencse a bátrak jutalma: a lustáknak és tétleneknek sosem bére a tudás. Elhagynám hazámat - bár épp úgy hőn szeretem, mint ahogy barátaim is hiányoznának - és országról-országra vándorolnék, míg nem a sóvárogva áhított Medicinával nem térhetnék haza. Minden kezdet nehéz: aki sosem volt szomorú, örülni sem tud; aki sosem hibázott, nem térhet jó útra; és amiképp a Kémikus mondja: “Létezik az Alkímiában egy bizonyos nemes test, mi mesterről mesterre száll, aminek kezdete szenvedés és keserűség, vége pedig kellem és öröm.” Így hát felkészültem nehézségek elviselésére és keserű tapasztalatok átélésére, de arra is számítottam, hogy ezeket a siker örömei koronázzák majd meg. A Főnix léte felől nem volt kétségem, különben nem is indultam volna keresésére. Elég, ha látom a Napot és a sugarait, bár meg nem érinthetem; és talán jobb is nekünk, hogy nem kerülhetünk a közvetlen közelébe. Keresett Medicinámról azonban hogyan szerezhetnék tökéletes tudást, míg nem láthatom és nem érinthetem? Hogyan lehetnék Mester, míg tanítvány sem voltam? Minden ország terméke más és más; és lehetséges, hogy a világ egyik részében megtanulhatom azt, amiről egy másikban nem szerezhetek tudomást. Ezen felül feltettem magamnak a kérdést: Árthat-e bárkinek is a vándorélet? Vagy nem vagyunk-e mindannyian zarándokok itt alant, akik arra a földre tartunk, hová Megváltó Krisztusunk távozott? És nem állítja-e elénk a vándorlás példáját a fecske, a tavasz hírnöke, a daru, a gólya, és más vándormadár? Nem áll-e nyitva az ember előtt az egész földkerekség, miképpen a levegő is hozzáférhető bárhol a madaraknak? Maga a nagy Phoebus, a Nap istene is nap mint nap átutazza széltében az eget. Az ember szíve üt és dobog élete első órájától az utolsóig; és mindeme és más példákkal körbevéve természetes az ember számára, hogy zarándokéletet éljen, különösen, ha a zarándoklat valamilyen meghatározott cél felé tart. A kereskedők átutazzák a földet és a tengert, hogy megvegyék a távoli, más éghajlatú földek áruit; még nemesebb üzlet azonban az ismeret és tudomány, melyek elménk árucikkei. Aki otthon marad, eltemeti tehetségét, és keveset fog csak megismerni az univerzum titkaiból. Mindemellett kellemes is az utazás, és megtisztelő mindig néhány órával a Nap előtt járni. Ami a legszellemibb, az egyben a legfürgébb is, míg egyedül az élettelen föld mozdíthatatlan. A másik három elem állandó mozgásban van: a levegő végigsüvít a föld felett szél, hurrikán és orkán formájában; a tűz felemészt mindent, mielőtt tovább rohanna, hogy lángra lobbantson egy nagyvárost; a víz folyókban és sebes folyamokban fut, hogy sietősen a tengerhez érjen. Tekintsünk fel, és nézzük meg a mennyeket, amint dicsőségükben forognak. A csillagok, a Nap és a Hold ismerik a maguk idejét, kelésük és nyugvásuk szakát. Egy ágyúgolyó, ha kilőjük legerősebb ágyunkból, alig több mint nyolc nap alatt megjárná a föld kerületét (ami több, mint 25,000 mérföld); a Nap azonban, dacára óriási méretének, ugyanezt bejárja 24 óra alatt. Gondolkodásunk beleszédül, ahogy megpróbáljuk felfogni azt a sebességet, amivel a Szaturnusz kering a Nap körül, és amivel a mennyek forognak saját tengelyük körül. Azonban ezeknél is nagyobb és sokkalta csodálatosabb az emberi gondolat sebessége, ami egy pillanat alatt beutazza a mennyet egyik végétől a másikig. Úgy hihetjük, hogy az angyalok, mint szellemi lények, azzal a gyorsasággal mozognak, ami az emberben is szellemi, vagyis a gondolatéval. Egyedül Isten nem mozog; mert Ő mindenütt jelen van. Mindezen okok miatt úgy véltem, hogy érdekes, kellemes, megtisztelő és igen kifizetődő volna számomra, ha követném az egész világ példáját, és véghezvinném saját zarándoklatomat a célból, hogy felfedezzem e csodás madarat, a Főnixet. Nekiveselkedtem hát a hosszú utazásnak, és úgy döntöttem, először Európa országain utazom keresztül, aztán, ha szükséges, Amerikába, aztán Ázsiába, míg végül Afrikába mennék. Ha a Főnix után a világ mindeme részén végzett körültekintő kutatást követően sem találnék rá, vagy nem hallanék felőle semmit, akkor logikusan arra a következtetésre jutnék, hogy feladjak minden reményt arra, hogy valaha is megpillantsak egyet. Utazásom tervét az elemek egymáshoz viszonyuló minősége határozta meg, amiképpen azok megfelelnek a világrészeknek, vagyis Európa a földnek, Amerika a víznek, Ázsia a levegőnek és Afrika a tűznek; és a föld nem lehet levegővé, csakis a víz közvetítésén keresztül; sem pedig a víz nem lehet tűzzé, csakis a levegő közvetítésén keresztül. Elhatároztam hát, hogy először Európát járom be, ami a legdurvábbat jeleníti meg, és végül megyek Afrikába, ami a legfinomabb elemet reprezentálja. Indítékaim azonban világosabban előállnak, amint a világ különböző részeiről szólok majd.

EURÓPA: A FÖLD

Szülővárosomat a tavaszi napéjegyenlőség napján hagytam magam mögött, amikor a Hold és a Nap mindketten a Kos-ban tartózkodtak, azzal a céllal, hogy először Európán utazok keresztül, és mindenfelé a Főnixről kérdezősködöm. Úgy tekintettem Európára, mint a Föld elem megszemélyesítőjére, mivel a föld alkotja az összes többi elem alapját és a víz felett áll, eképpen is Európa az egész világ anyja, és bár kisebb, mint a többi kontinens, magasan felülmúlja azokat bátorságban, energiában és lakóinak mentális erejében. Némelyek azt mondják, hogy egy marék föld tíz marék vízzel ér fel, száz marék levegővel és ezerrel a tűzből; és ez a relatív jelentősége a különböző földrészeknek is, ha Európa a földnek felel meg. Európa adta a legbátrabb harcosokat és legkiválóbb hódítókat; és bár maga alá gyűrt más földrészeket, ő maga sosem volt más alávetettje. A négy leghatalmasabb birodalom közül csupán egyet alapított ázsiai uralkodó; a Makedón, a Római és a Teuton Birodalom központja mind Európában volt. Nagy Sándor és Julius Caesar voltak szülötteik. Ha megnézzük Európa térképét, könnyedén észrevehetjük, hogy a világnak ez a része egy szűzre hasonlít; szíve azonban egy oroszláné. Ezért hát úgy határoztam, hogy először e Szűz Oroszlánon keresztül veszem utam, mivel ez felel meg tisztán az alapvető elemnek: a földnek.

Európa Szűz szeplőtelen tisztasága és szépsége okán; Oroszlán pedig mert másokat meghódított, de őt magát más soha sem. A mennyei testek között a Nap felel meg Európának, a fémek között pedig az arany. Bár csak kevés aranyat ád, és a Nap is szelídebb hévvel ragyog reá, mint Afrikára, mégis ő érdemes arra, hogy a Naphoz és az aranyhoz hasonlítsák népének kiválósága miatt, bár néhány évvel ezelőtt valódi oroszlánok is születtek Németországban, mégis Nőstény Oroszlánnak hívjuk, de csupán szívének nyakassága miatt. Európa a világ Anyja, és Németország a szíve.

Európa sem szenved hiányt azonban csodákban. A hírek szerint Pannóniában emberek élnek tömör kőházakban a víz alatt. A carlsbadi hőforrások, mint mondják, kővé szilárdulnak. Poroszországban egy földalatti növényi nedvekből képződött átlátszó és tiszta követ (borostyánt) mos ki a tenger nagy mennyiségben partokra. A Szicíliai-tenger korallját már nem is említem, ami eredetileg növény, de a vízből fehér vagy vörös fa-szerű kővé szilárdul, vagy Németország és Szilézia pecsételt földje [terra sigillata] . . . Európa hát az Oroszlán Föld. Ez a kifejezés azoknak szól, akik nem csupán a fülükkel, hanem elméjükkel is hallanak, föld, ami ellenáll a tűznek, mint az arany, és nem oldódik fel a levegőbe. Akárcsak a régiek isteneinek határoszlopai, 'nem hajol meg senki elött'. Így Európa (a világegyetem aranya) tűnt éppen annak a helynek, ahol a legvalószínűbb volt, hogy a Főnixról és Medicinájáról hallhatok. A legtöbbek azonban, akikkel találkoztam, csak nevettek küldetésemen, és azt mondták, csak úgy, mint Narkisszosz, én is saját elmém árnyképével estem szerelembe, hiábavaló és nagyzoló gondolataim visszhangjával, aminek nincs önálló létezése saját balgaságomon kívül. “Az Alkimisták szavai,” mondták, “olyanok, mint a felhők: bármint jelenthetnek és megszemélyesíthetnek hallgatóik fantáziájának megfelelően. És még ha létezne is efféle gyógyszer, az emberi élet túl rövid a kereséshez, mindent, ami miatt csak élni érdemes, hanyagolni és eldobni kellene az érte folytatott hajtóvadászat során. Ha szert tehetünk e titkos tudásra, miközben más dolgokkal is foglalkozunk, akkor jó; de ha nem, úgy nehezen spórolhatunk időt a tüzetesebb vizsgálatokra.” Ezekre az ellenvetésekre (legalábbis a második felükre) a következőképp feleltem meg: “E Medicina utáni kutatás az ember testének és elméjének teljes erejét követeli meg. Aki csupán esetenként foglalkozik ezzel, az nem remélheti, hogy behatoljon akár a tudás legkülsőbb köreibe sem. Keresett tárgyunk mélységes titok, és az az ember, aki nem kész arra, hogy teljes lényét az ebben való elmélyedt kutatásnak szentelje, az jobb, ha teljes egészében tartózkodik attól. Készséggel elismerem, hogy szellemi képességeim nem adnak okot arra, hogy túlságosan reménykedhessem a sikerben. A bennem élő szellem azonban arra ösztönöz, hogy véghez vigyem e kutatást; és bizonyos vagyok benne, hogy Isten végül megjutalmazza türelmemet, és alázatos várakozásomat Reá. Mint ahogy minden Király szereti Királynőjét, és minden vőlegény arájának szenteli magát, úgy én ezt a tudományt csodálatosabbnak és szebbnek tartom bármi másnál e földön. Nos, a csodás dolgokat nehéz kivívni, és nehéz munka vezet mindenhez, ami nagyszerű és dicső.” Ez volt válaszom veleje. Európa jó részét már bejártam, amikor felötlött bennem, hogy a Régiek Olaszországot és Spanyolországot állandóan mint a titkos tudás nagy székhelyeit emlegetik, így hát arra felé vettem utamat. Spanyolországban azt hallottam, hogy élt réges-régen arrafelé néhány arab (Geber, Avicenna és mások), és ezeknek birtokában volt a csodás Medicina; sokat meséltek aztán Héraklészről és eredményeiről a Heszperidák aranyalmáinak elnyerését illetően, aztán az arany serlegről, amiben megkapta a szenvedés és a harag elleni orvosságot. Mármost a bölcsek mind úgy találják, hogy ez tartalmazta a Főnix tollainak egy kis részét. Azt értettem, hogy a filozófusok írásainak témája a hármas-testű Geryon volt, Héraklész pedig szorgalmas művész, aki a Medicina után kutatott. Konkrét útbaigazítással azonban senki sem tudott szolgálni. Bárhogy is, nem akartam elhagyni Európát anélkül, hogy fel ne keresném a Kanári-szigeteket, amikből hét van, neveik pedig a következők: Lancerotta, Bonaventura, Gran Canaria, Teneriffe, Gimera, Ferro és Palma. Ezek közül hármat, Lancerotta-t, Bonaventura-t és Ferro-t saját Királyaik kormányozzák. Ferro híjával van a jó ivóvíznek, lakói azonban nagy levelű fákból hozzá tudnak ehhez jutni, amik oly mennyiségben desztillálják és gyűjtik össze az édesvizet, hogy az az egész szigetnek elegendő. A partra szálló idegenek és kalózok azonban nem tudván erről, csupán nem túl hosszú időt tölthetnek a szigeten, víz hiányában. Ez idő tájt történt, hogy Gomera Királya férfi utód nélkül elhalálozott, az alattvalók azonban visszautasították, hogy gyönyörű lánya, Blanche uralkodjék felettük, hacsak nem vesz férjéül egy királyi kérőt, mivel azt mondták, hogy méltatlan volna asszonynak uralkodnia férfiak felett, és hogy ez csorbát ejtene a férfias nemzeti karakteren, mint ahogy az azoknak a népeknek a példájából is kitetszik, ahol bármeddig is nők uralták a férfiakat. Mert ezeken a helyeken nők foglalták el a férfiak státuszát, a férfiak pedig női pozícióba silányultak, és ennek folyománya képpen a legvadabb léhaság és bujaság uralkodott el. Volt a szigeten azonban egy királyi ifjú, név szerint Brumazar (gyönyörű fekete fürtökkel és ragyogó arany ruhával), aki szenvedélyesen beleszerelmesedett Blanche királyi szűzkisasszonyba, és aki maga is viszontszerette az ifjút. Az megkérte, és el is nyerte a kezét, meg is ülték a lakodalmat azzal a feltétellel, hogy a menyasszonynak hozományként egy óriási, nagy értékű gyémántot kell adnia, míg a vőlegénynek egy ragyogó és felbecsülhetetlen értékű (millió dukát értékű) rubint; és neki, mint Királya és Ura, védelmeznie kell aráját minden veszedelemtől és az országot legott elárasztó rablóktól, míg a feleségnek a maga részéről meg kell ígérnie, hogy alázatosan aláveti magát férjének mindenféle ürügy és kibúvó nélkül. Miután ebben megegyeztek, összekapcsolták őket a szoros és felbonthatatlan házasság kötelékében, amiben hosszú ideig és boldogan éltek; továbbá azt jövendölték, hogy fiuk fog születni, aki hatalmas hódító lesz, és győzedelmes hadát egészen Dionüszosz Oszlopaiig vezeti Indiába . . . Mindebből láthatjuk, hogy képtelen voltam bármiféle értesülésre szert tenni a Főnixet illetően európai vándorlásom során; elhatároztam hát, hogy Amerika felé bontok vitorlát abban a reményben, hogy e földrész vademberei közt majd több szerencsével járhatok, lévén mert emlékeztem a költő e szavaira:

A véletlen hatalmas segítőtárs; horgod mindig kivetve várjon; haladra abban a folyóban lelhetsz, melyben a legkevésbé számítasz reá.

Napjainkban, amikor a kereskedelem a tengereken át új utakat nyitott Amerikába (vagy a Nyugati Indiákba), nem túlságosan nehéz elérni e földrészt; felfedezésének idejében azonban még teljesen más állapotok uralkodtak. Miután elhagytam a 'Boldogok Szigetei'-t, egy sast formázó orrdíszű hajó utasa lettem; és miután átvészeltünk jó néhány szélvihart és hurrikánt, végül Brazíliában szálltunk partra, Amerika egyik nagy tartományában, melyet teljes egészében erdők borítanak. Az országot csak ritkán pöttyözi egy-egy telepes tanyája; kevés a város, lakóik pedig teljesen tudatlanságba süllyedtek, és tapasztalatlanok a civilizáció művelésében. Akkor hát, hogy is remélhetném, hogy bármit is halljak a Főnix felől egy olyan nép között, akik aligha tudnak még írni és olvasni se? Van azonban sok ritka és szépséges madár, amiket máshol aligha lelhetnénk fel, bár, lévén hogy természetesen a Főnix is egy csodás madár, mégsem keresnénk hétköznapi szárnyas társai között. A fák színesek és édes illatot árasztottak; egy napon, amikor az erdő vad gyönyörűségét élveztem, és a madarak természetes zenéjét hallgattam, ráleltem egy különös és páratlanul szép fajtájú almára, amin azt közelebbről megtekintve a következő felirat tűnt elő:

“Belül az van, mit ha
nagyanyjának adsz, fiút támaszt,
ki anyján csüng szerető öleléssel.
Egyesülvén, belőlük hamar
nemes fa nő, mi a gazdának
arany aratást ád.”

Sokat gondolkodván erről, arra jöttem rá, hogy a gyümölcsben levő magvat a földbe(vagyis nagyanyjába, mivel a gyümölcsöt termő fa volt az anyja) kell helyezni. Ezt Isten ajándékának vettem, és elvetettem a magot, és amikor kiserkent egy kicsiny fa, visszaoltottam azt szülőjébe (előtte lefűrészeltem azt a talaj közelében), és mikor e kettő együtt nőtt tovább, egy sokkalta dicsőségesebb fává lettek, mint azelőtt bármelyikőjük is volt, gyümölcse pedig az oltóágé volt, melyet szülőjébe helyeztünk . . . Úgy mondják, hogy még mielőtt a spanyolok elérték volna Brazíliát, nem voltak még ott lovak, így a bennszülöttek a lovaskatonát félig ember félig állat szörnynek hitték, miután azonban lovakat és szamarakat is hoztak az idegenek, a legkívánatosabbnak tekintették szert tenni néhány öszvérre is, ami az előbbi két állat közös ivadéka. Mármost volt egy bizonyos törzsfő, akinek nagy számban voltak szamarai és lovai is, és különösképpen érdekelt volt e témában. Azt tudta jól, hogyan tenyésszen lovat lovakból, szamarat szamarakból, de nem volt ismeretes előtte az öszvérek tenyésztésének módja; tudta azonban, hogy minden kísérlet, amit sötétben hajtanak végre, vagyis nem azt megelőző tapasztalatok fényében, veszélyes és egyben kétes kimenetelű is. Következésképpen minden arra irányuló erőfeszítése, hogy szamárkanca és csődör közreműködésével hozzon létre öszvért, kudarcra volt ítélve, kétségtelenül azért, mert magjuk nem a megfelelő arányban keveredett. Végül is egy Bölcs, aki épp arra járt, és aki végtelenül élesebben és teljesebben látta át a Természet rejtett működését, mint ama tudatlanok, törzsfőnknek a következő tanácsot adta:

“Ha a szamár apa füléhez és lassú járásához
hasonló öszvért szeretnél, a szülőket
épp annyi étellel etesd, amennyi a maguk
természetéhez illik. Szeretnéd tudni,
mekkora is ez az arány? Adj a hímnek kétszer
annyit, mint a nősténynek, és a kanca
öszvért fogan a szamártól.”

A főnök megfogadta a tanácsot, és néhány sikertelen kísérlet után kitartását teljes siker koronázta. Mert nincs ellenére a Természet általános terveinek az, hogy két szülő tőlük eltérő utódot hozzon létre. Tekintsük a leopárdot, amiről úgy mondják, a párduc és a nőstény oroszlán utódja; ugyanígy a farkas és a szuka hiúzt eredményez; az oltóvessző jó fába oltván a szülőtől eltérő gyümölcsöt terem; új fajta virágokat kaphatunk a pollen okos keverésével; és az a vörös por, amit 'Tinktúránk'-nak nevezünk, ha higannyal keverjük tűz fölött, aranyat eredményez, mely teljességgel különbözik az egyiktől és a másiktól is. Nos, ezek az amerikaiak a fémekkel teljesen egyedülálló kísérleteket tudnak végrehajtani, különösképpen az arannyal. Van egy fajta vizük, amiben az arany olyan lággyá válik, mint a gyanta, és puszta kézzel olyan alakot kölcsönözhetünk neki, amilyet csak akarunk. Nem maró víz ez, nem égeti az ujját annak, aki kiveszi belőle aranyat belőle. Nem kételkedhetünk azonban abban, hogy ez egyfajta kémiai felfedezés, és hogy desztillációs folyamat segítségével állították elő . . . Mint hogy Amerikában nem tudtam újabb értesülésekre szert tenni, kezdtem arra gondolni, hogy az első adandó alkalommal Ázsiába kellene utaznom; vittem magammal egy igen súlyos és értékes darabot egy bizonyos fafajtából, a legértékesebből, amit csak itt Brazíliában láttam, és ami ragyogó ébenfekete színe miatt méltó figyelmünkre, mert ez a fajta fekete szín tűnik Amerikához illőnek a feketés nyárfái és földjének különböző árnyalati miatt. E fa színe úgy tűnik, a nap hevéből születik, valamint az amerikai talaj csodás sajátosságai által, amiről Monandez, egy sevillai tanult orvos ekképp ír: “A színkavalkád, amit Peru földje felvonultat, a legfigyelemreméltóbb. Ha távolról szemléljük, olyan hatást kelt, mintha csak a levegőbe, a napfénybe kifeszített foltos szőttes volna: egy része zöld, másik kék, míg megint mások sárgák, fehérek, feketék és vörösek. Ezek mind-mind az ásványi föld különböző fajtái: fekete föld, ha vízzel vagy borral keveredik, és kiváló festéket alkot, a vörös talajról azt mondják, a higany érce, és az indiánok ezzel festik magukat.” - Nos, fogtam hát fámat és hajóra szálltam, melynek orrdísze egy fehér egyszarvú volt, és vitorlát bontván Ázsia felé, hamarosan elértem a Perzsa-öblöt.

Ázsia a világ harmadik kontinense, ami a Levegő elemének felel meg, és éghajlata jóval mérsékeltebb, mint a többi földrészé, mivel egyenlő távolságra van Európa erős fagyától és Afrika erős hevétől. Lévén egyszerre meleg és nedves, a legkíválóbb módon állíthatjuk párhuzamba a levegő elemével; hevét szinte mindenhol a tengerből felszálló párák tompítják. A nedves, meleg levegő apja a tűz, anyja a víz, és megtartja mindkét szülője legaktívabb tulajdonságait. Ily módon a levegő a közvetítő a két ellenséges elem között, és saját összetétele kibékíti e kettő ellenségeskedéseit. Hasonló módon Ázsia köti egybe Európát (a földet) és Afrikát (a tüzet) , a legdurvább és a legfinomabb elemeket; Ázsia (a levegő) nélkül nem mehetne végbe az egyesülés kettejük között. A levegő által a tűz boldogan csügg a földön és dajkálja azt; levegő nélkül azonban a tűz kialszik hamar. Ázsia kiváltságos és megkülönböztető jegye, hogy a világ közepe legyen, és hogy oly gyümölcsöket teremjék, amikhez meleg és gyengéd levegő szükségeltetik, mint például a datolya, a balzsamok, a fűszerek különböző fajtái, és maga az arany is. Ázsia fajunk bölcsője, az első Monarchia székhelye, Megváltónk szülőhelye. A Perzsa-öbölből kezdve egyenesen átszeltem a földrészt, mígnem eljutottam Kis-Ázsia[Asia Minor] azon részeibe, hol egykoron, mint mondják, Iaszón megszerezte az Aranygyapjút. Így, lévén igen érdekeltek ezek a múltbéli történések, egy nap kisétáltam a helyre, melyet a Mars mezejének mondanak, Aetes, a Nap leszármazottja palotájának a helyére; találkoztam pedig ott egy tiszteletet és tekintélyt parancsoló megjelenésű öregemberrel, aki szívélyesen köszöntött engem, és akihez, miután magam is viszonoztam köszönését, a következő szavakkal fordultam: “Mester, ha nem zavarom túlságosan ezzel, kérem szíveskedjék megvilágosítani tudatlanságom, minthogy nem kételkedem benne, képessége és szándéka is meg van hozzá, hogy segítsen egy idegenen.” Miután jelezte, hogy megtesz minden tőle telhetőt, megkérdeztem tőle, hogy mindazok a dolgok, amiket a történelem és a költészet Iaszónról és aranygyapjáról elmond, vajon valós tények, vagy csupán költői kitalációk. Ő erre elmosolyodott, és kérdésemre a következő választ adta: “Én magam vagyok Iaszón, és bárki másnál alkalmasabb vagyok arra, hogy téged informáljalak afelől, amik velem magammal történtek. Nem kell félned, egész életem során senkinek sem voltam az ellensége, hanem segítettem mindenkin jó orvos módjára; és most, hogy már nem e világhoz tartozom, még mindig jóindulattal viseltetem halandó testvéreim iránt. E helyen állt apósom, Aetes királyi trónja, kinek apja nem a Nap volt, hanem eme mennyei világító helyett (mely hihetetlen is volna) valaki olyan, aki hozzá névben, arcának megjelenésében és méltóságában volt hasonló. A kos arany gyapját, amit Merkúriusz transzmutált, és amit Aetes Mars ligetében felakasztott, a következő módon szereztem meg: Médea volt fő tanácsadóm, és ő tette lehetővé, hogy bölcs tanácsa által sikerrel vegyem fel a harcot a kegyetlen és mérges szörnyetegekkel. Az éber Sárkányt kábítószerrel bódítottam el, mit gyomrába vetettem; és míg tehetetlen volt, siettem fogait kitépni. Ezeket a földbe kellett temetni, amit előtte tüzet okádó bikákkal kellett felszántani, mely tüzet a szájukba öntött vízzel kioltottak. Médea ezután nekem adta a Nap és a Hold képmásait, amik nélkül, mint mondta, semmi sem vihető végbe.” Megkérdeztem, merre találhatom meg mindeme dolgokat. Azt válaszolta, ő Médeától szerezte őket, de azt nem tudta megmondani, hogy őt hol lehetne most megtalálni. “Mikor őrületében engem elhagyott,” mondta, “az öreg Aegeus-hoz ment feleségül, akinek Medus-t nemzette; Medus aztán Ázsiába ment, és a Médek ősatyja lett.” Sok kérdést szándékoztam még Iaszónnak feltenni, ő azonban kivonta magát a válaszadás alól, és eltűnt szemeim elől. Aztán megértettem, hogy keresett Medicinámról beszélt, és az aranygyapjúval is erre kívánt utalni. Mert a Főnix taréját és tollait a tanultak úgy írják le, mint ami arany ragyogással rendelkezik. Nem találkoztam sok tanult emberrel Ázsia földjén; de azt is bőségesen kielégítőnek találtam, hogy felfedezhettem ama áldott 'légies földet', különösen, hogy Szíria és a Szentföld (az Adonisz és Jordán folyókkal, amiben Námán is megtisztult leprájától) is a részét képezi. Szíriában úgy tartják, hogy Adoniszt egy vadkan ölte meg, amit Mars uszított rá, és hogy sebeiből olyan balzsam tört elő, amivel a holttesteket meg lehetett óvni az enyészettől. E földrészen állt a Szentek Szentje, hová Legszentebb Papunk lépett be, miután a Kálvária Keresztjén az egész emberi nem bűneiért vezekelt; Hozzá intézzük most szívünk leghőbb kívánságait a következő imával:

Ó világ hatalmas és könyörületes Megváltója, Jézus Krisztus, ki Isten vagy örök időktől fogva, egykor időbeli emberi alakot öltöttél, hogy mint Közbenjárónk egyesíthesd Istent és embert, kiengesztelvén Isten örök és végtelen hatalmát, mit az emberi bűn haragvásra késztetett, vagyis Magadat, az Atyát és a Szent Szellemet. Ezzel a céllal Születtél e világra és jártál jó cselekedetekkel az emberek között és szenteléd meg e földet a Te csodáiddal, Szenvedéseddel, Feltámadásoddal és Mennybemeneteleddel. Hozzád imádkozok szívem legmélyéből, miképpen Te adtad e Medicinát az emberek hasznára a leghétköznapibb módon, és miképpen Magad gyógyítottad a gyógyíthatatlan betegségeket Isteni Hatalmad által, ki vagy a Nagy Gyógyító: úgy Te ajándékozhatod eme becses Medicinát nekem, legalázatosabb szolgádnak, aki e legáldottabb tudásért alávetette magát a csüggesztő zarándoklatnak, és oly sok fáradozásnak és nehézségnek, amint azt Magad is jól tudod- abban a reményben, hogy Neved nagyobb dicsőségére használhassam fel, és szenvedő testvéreim megsegítésére. Te, ki a szívek vizsgálója vagy, tudhatod, hogy lenézek minden világi fényűzést, és arra vágyakozom, hogy életemet Neked szenteljem, ha úgy Kívánod, hogy bennem az akarat és mélyreható erő működjék; Add meg nekem a határtalan adakozás hatalmát és a szenvedések enyhítéséét, legyen az akár testi akár lelki; Áldj meg Medicinád kegyes ajándékával, mi értékben csupán a lélek békéje és az örök boldogság után következik, mit Te szereztél meg nekünk, hogy erénye hatásos legyen az emberi szenvedés, betegség és kín gyógyításában; az örökké áldott örökkévaló Szentháromság dicsőségére, mindörökkön-örökké, Ámen.

Mikor végeztem minden jó Forrásához intézett imámmal, visszaemlékeztem, hogy azon föld mellett, ami valaha tejjel és mézzel folyt, és most, a török uralom alatt teljesen meddő és terméketlen lett, Ázsiában volt a Paradicsom is, mely az ember számára teremtetett, midőn az még tökéletes volt. Tudván, hogy ez az áldott kert Babylon mellett volt, elutaztam oda, de nem találtam mást, csak bizonyos folyók összefolyását. Aztán India partjaihoz utaztam, és találtam egy várost, Ormuz-t, amiről az a szólás járta, hogy ha a világ gyűrű volna, Ormuz volna az ékköve. E városban pénzsóvár látogatók sokasága csődült össze a környező földekről; és ha valaki megkérdezte, hova is sietnek annyira, azt válaszoltál: a földi paradicsomba. “Micsoda,” mondtam én, “én még a régi Édenkertet sem tudtam meglelni, és ezek az emberek máris egy újabb Paradicsomról beszélnek!” A férfi azonban otthagyott engem, és folytatta útját, amilyen gyorsan csak tudta. Míg azon töprengtem, hogy kövessem-e vagy sem, eszembe jutott, hogy jobban tenném ha Kolombusz, Amerika felfedezőjének tervét tenném a magamévá. Így hát elmentem a város egyes kapuiig, és elhatároztam, hogy azon keresztül távozom, ahonnan a legédesebb és legkellemesebb illatok jutottak el hozzám a levegőn keresztül. Így tettem hát, és hamarosan egy olyan úton találtam magamat, ahol a levegő olyan volt, mintha csak egy földi Paradicsomból érkezne, mégis csupán igen kevés utazó járta. Lévén Ormuz egy szigeten terül el, hamarosan át kellett szelnünk a tengert, ahol halászokat láttam a legtisztább gyöngyöket felhozni. Miután fillérekért megvettem párat, nem volt kétségem afelől, hogy a Medicina egyik legfontosabb összetevőjének jutottam a birtokába, mert e gyöngyök fehérségét semmilyen túlzással sem lehetett leírni. Miután tovább folytattam utamat a szárazföldön egy igen vékonyka ösvényen, egy idő múlva elértem egy ponthoz, ahol két út találkozott, és ahol egy Merkúr szobor állt, aminek teste ezüstből volt, feje pedig arannyal volt befuttatva. A szobor jobb keze a Földi Paradicsom felé mutatott, és míg egy bizonyos ideig a jelzett úton haladtam, egy nagyon széles és mély folyóhoz jutottam, amin csónak nélkül lehetetlen volt átkelni, de közel s távol nem látszott egyetlen csónak sem; a túlpart szépsége azonban meggyőzött arról, hogy valóban ott volt a Földi paradicsom. Az ott növő fák arany, narancs, citrom, bíbor és élénkvörös virágoktól roskadoztak. Volt ott örökzöld babér, borókafenyő és mindenféle színes és legédesebb illatú virágok tárháza: napraforgók, amarantok, liliomok, rózsák, jácintok stb. A fület madarak kiáltásai és éneke bűvölte el, fülemülék, kakukkok, papagályok, pacsirták, rigók és száz és száz más ismert és ismeretlen madár; nem is hiányzott ott semmiféle hangszer vagy kiművelt énekszó; a nyelv vágyait , úgy tűnt, mindenféle ízletes gyümölcs csillapította, és az illatok, miket a szellő vett hátára, olyannyira magával ragadóak voltak, hogy a környék lakóinak szaglóidegei teljességgel érzéketlenné váltak, miképp a Nílus vízeséseinek zaja is érzékelhetetlenné válik azok számára, akik már hozzászoktak. De mindeme dics látása mit is használt nekem, ki csupán egyetlen kis csónakra vágyott, de nem talált? Visszafordultam hát, azzal a szilárd elhatározással, hogy visszatérek, amint kicsivel is nagyobb esélyem lesz szerencsével járni; közben pedig a legnagyobb valószínűség szerint rá kellene lelnem keresett Főnixemre is, ha átkelek Afrikába minden további késlekedés nélkül. A Vörös-tenger felé vettem hát az irányt, és ott értem földet Afrikában.

Mikor Afrikába értem, már több, mint egy év telt el első lépéseim óta; a Nap azóta még egyszer belépett az Oroszlán jegyébe, a Hold pályájának tetején járt a Rák házában. Mindeme körülmények csak még inkább reménykedésre késztettek. Az afrikai klíma intenzív heve sivárrá, terméketlenné és szárazzá változtatja az egész kontinenst. Kevés folyója van, de sok a vadállat, amik a folyóparton gyűlnek össze, és megannyi furcsa új alakot nemzenek maguk közül, amikről oly híres Afrika. Szatírok, kutyafejűek és más félemberi szerzetek lakóhelye, mint mondják. Itt vannak a Hold Hegyei és az Atlasz, ami vállain tartja a mennyet: mindezek gazdagok ásványokban és kígyókban. Itt van a Sárkány összegyűjtött vére is, mely vért a Sárkány az Elefánttól szívott el; de amikor az Elefánt holtan esik össze, a Sárkányt összezúzzák, és a vért amit megivott, kisajtolják belőle. Megint csak a Vörös-tenger közelében megfigyeltek egy Ortus-nak nevezett állatot, fejének színe vörös, nyakáig fel arany szín vonalak futnak, míg szemei mélységes feketék és lábai fehérek, vagyis, a mellső lábai, mert a hátsóak feketék, arca a szeméig fehér - e leírás pedig pontosan megfelel annak, amit Avicenna adott Medicinánkról. Hallottam aztán, hogy nem messze a Vörös-tengertől, egy sziklabarlangban élt egy prófétanő, kit az Erythraei Szibillának hívtak; és arra gondoltam, hogy elsőként őt kérdezem a Főnix felől. Ő az, aki megjövendölte és előre jelezte Isten Fiának testben való eljövetelét. Ezt ugyan sok író megkérdőjelezte, azonban ez tűnik ki Eusebius, a korai egyház nagy történésze, valamint Cicero írásaiból, aki, mint az köztudott, latin nyelvre fordította jövendöléseit. Ugyanerre lehet bőséges bizonyítékot találni Vergilius, a római költők fejedelmének műveiben is. A ciceró-i szakasz, amire Eusebius is hivatkozik, De Divinatione című értekezésének második könyvében található . . . Mikor megérkeztem hozzá, barlangjában ülve találtam rá, melyet csodásan befutott egy zöldellő fa, és zöld gyep borította. A legalázatosabb és hódolatteljesebb köszöntéssel fordultam hozzá. Először mintha kissé meghökkent volna hirtelen való feltűntemen, és sietősen visszavonult barlangjának mélyére. Hamarosan azonban megnyertem magamnak leghőbb könyörgéseimmel, rávettem, hogy megjelenjék lakának kijáratánál. “Ki lennél te, idegen?” tudakolta, “és mit kívánnál tőlem? Talán nem tudod, hogy férfi nem közelíthet a szűzhöz, ki elvonultságban él?” “Nem az arcátlan vakmerőség az, mi ide vezérelt,” válaszoltam; “hanem komoly elhatározásból érkeztem, mert tartok tőle, hogy te, és csak is te vagy az, ki el tudnád oszlatni bizonyos kétségeimet, melyek olyannyira elmémbe fészkelték magukat. Ha e nagy kedvességedben jóindulatot mutatsz irántam, úgy részemről megígérem, hogy szolgálni foglak, kedved szerint cselekszem és teljesítem minden parancsodat, amennyire az csak tőlem telhet.” Mikor meghallotta e szavakat, vonásai kisimultak, és már jóval kedvesebb hangnemben kérdezett jövetelem célja felől. “Képtelen vagyok,” folytatta, “bármit is megtagadni egy magadfajta tudásra éhező embertől.” “Két dolog lenne,” válaszoltam, "amiről egyszerű és egyenes tanításra vágyom tőled; nevezetesen, hogy volt-e, és van-e Arábia és Egyiptom e tájain egy csodás, Főnix nevű madár; és, hogy ennek húsa és tolla valóban igazán hatásos ellenszere-e a dühnek és a szenvedésnek; és ha igen, hol található e madár?” “Keresésed tárgya,” folytatta, “nagyszerű és dicső cél; a kételkedés a tudás első lépcsőfoka, és te valóban a megfelelő helyre jöttél, és a megfelelő személyhez fordultál. Mert az ország, ahol vagy, Boldog Arábia, és sehol máshol sem leltek még a Főnix nyomára; továbbá bizonyára én vagyok az egyetlen személy, aki bármiféle pontos információval szolgálhat felőle. Megtanítom hát, és e föld megmutatja majd annak örömteli látását, amiről szólok neked. Hallgasd hát szavam. Boldog Arábia és Egyiptom már régtől fogva örülhet, hogy egyedüli birtokukban a Főnix, minek nyaka arany színű, míg testének többi része bíbor, és fejét gyönyörű taréj koronázza. A Napnak szentelt, 660 évet él, és mikor közeleg életének utolsó órája, fészket épít kassziából és tömjénből, megtölti illatos fűszerekkel, meggyújtja Nap felé nyúló szárnyaival, és hamuvá ég. E hamvakból egy lárva születik, a lárvából pedig egy fiatal madár, ami fogja a fészket szülőjének hamvaival együtt, és Heliopolisz-ba (vagy Thébába) viszi, a Nap egyiptomi szent városába. Nos, ez az egész mese, amit a Régiek könyveiben olvashatsz, inkább az elmének, mintsem a fülnek szól; misztikus elbeszélés ez, és akárcsak az egyiptomiak hieroglifáit, misztikus, nem pedig historikus módon kell értelmezni. Egy ősi egyiptomi író elmondja, hogy a Főnix a Napnak örvend, és ezen kedvtelése a fő oka Egyiptomba jövetelének. Arról is szól, hogy honfitársainak volt egy olyan szokása, hogy bebalzsamozták a Főnixet, ha annak ideje előtt meghalt volna. Ha tehát példázatot látsz e történetben, nem leszel távol az igazságtól; és tudod, hogy e madár húsát és tollát már régóta a düh és a szenvedés írjaként használták Heliopoliszban.” Mikor ezt meghallottam, nagyon megörültem, és megkérdeztem tőle, meg tudná-e mondani nekem, hogyan juthatnék ezen Áldott Madár és Medicina birtokába. Biztosított róla, hogy nem fog cserbenhagyni, és megtesz minden tőle telhetőt, hogy kisegítsen. “Mindazonáltal,” folytatta, “a vállalkozás java részét saját kezednek munkájával kell elvégezned. Nem tudom pontos és félreérthetetlen fogalmakkal leírni a helyet, ahol a Főnix él, de azon leszek, hogy a legeegyszerűbb módon fogalmazzam meg. Mint azt tudod, Egyiptom a Nílusnak köszönheti termékenységét, mely folyónak ismeretlen és felderíthetetlen a forrása; a torkolata azonban, ahol a tengerbe ömlik, mindenki számára a megfelelőképpen hozzáférhető. A Nílus negyedik Fia Merkúriusz, és atyja ráruházta a jogot, hogy megmutassa neked e madarat és Medicináját. E Merkúriuszt valahol a Nílus hét torkolata közelében kell keresned; mivel nincs neki állandó lakhelye, hanem hol ezek egyikében, hol pedig másikában van.” A legudvariasabban megköszöntem a Szűz Prófétanőnek a kegyes iránymutatást, és azon nyomban a Nílus torkolatai felé indultam, melyekből hét van: a kanopuszi, a bolbitini, a sebennytosi, a péluszioni, a taniszi, a phatniszi és a mendészi. Utam a kanopuszi torkolathoz egy ősi, keresztény temetkezési helyen vezetett keresztül, ahol is a legnagyobb csodaszámba menő események történnek május egy bizonyos napján. Pirkadattól délig e napon a holttestek fokozatosan feltámadtak sírjaikból, míg az arra járók számára is láthatóvá nem válnak; déltől estig pedig fokozatosan visszaszállnak sírjaikba. Ha ez igaz, ahogy azt szemtanúk állítják, úgy ez a legbiztosabb bizonyítéka az emberi test feltámadásának, és közeli hasonlóságot mutat a halott Főnix feltámadásával. . . . Mikor elértem Kanpousz szigetét, kérdezősködtem, hol lelhetem meg Merkúriuszt. Az emberek azonban csak reménytelen zavarodottságukról tettek bizonyságot kérdésemmel szemben. Néhányan azt mondták, hogy Hermész szerint Egyiptom a mennyek képmását mutatja, és a Nílus hét torkolata (amik közül a kanopuszi a legjelentősebb) a hét bolygónak felel meg, a kanopuszit Szaturnusz lakhelyének mondták, aki Merkúriusz nagyapja; Merkúriusz állandó lakhelye pedig valamelyik másik torkolatnál van. A bolbitini torkolatnál, akiket kérdeztem, senki sem tudott semmit sem mondani Merkúriuszról. A harmadik, avagy a sebennytosi torkolatnál állt Sebennys városa, minek lakói oly barbár módra és gonoszul bántak az idegenekkel, és oly annyira híjával voltak a civilizáció műveinek és jótéteményeinek, hogy képtelen voltam elképzelni, Merkúriusz, a kultúra és a tudomány istene, köztük élne. Továbbá egy bizonyos földműves, akit Merkúriuszról kérdeztem, hogy a háza ott volt-e található, elmondta, hogy volt ugyan egy háza a városban, de ő maga sosem élt ott. Így azonnal a negyedik, avagy a péluszioni torkolathoz mentem. Péluszion híres városát úgy mondják Péleus, Akhilleusz atyja alapította. E város választja el Ázsiát és Arábiát Egyiptomtól, és egy időben igen gazdag volt. Mikor hallottam kereskedelmi és iparbéli nagyságáról, valamint a nagy mennyiségű arábiai aranyról, amit ide importáltak, Egyiptom egyik legtehetősebb kereskedőházába, bizonyosnak éreztem, hogy itt fogok rálelni Merkúriusz lakhelyére; a lakók azonban azt mondták, hogy nem igazán gyakran jár ide, bár mindig a legszívesebben látott vendégként fogadják, amikor csak idelátogat. Nagy csüggedéssel töltött el e válasz, mely épp arányban állt képzelt reményeimmel; elhatároztam azonban, hogy nem adom fel a keresést mindaddig, amíg el nem látogattam a maradék három torkolathoz is.

A taniszi torkolatnál épp annyit sikerült megtudnom, akár a többinél, nevezetesen semmit. Amikor az ott lakók elmondták, hogy Merkúriusz soha sem járt náluk, már-már kezdtem megtörni könyörtelen sorsom és megannyi terméketlen utazásom miatt; és most már tudtam, hogy lehet, bölcsebb lett volna a másik végéről kezdenem a kutatást. Bárhogy is, már itt voltam, és még két torkolat hátra volt; és ezek egyikében rá kell lelnem Merkúriuszra, már ha Prófétanő valóban igazat mondott. A phatniszi torkolatnál is csak újabb csalódás várt reám. Merkúriusz ugyan ott élt valaha, de nagyon régen elköltözött már máshová. A hetedik, mendészi torkolatnál pedig semmit sem tudtak róla. Könnyen elképzelhetjük, hogy ennyi csalódás után azt kezdtem gyanítani, hogy a Szibilla igencsak a bolondját járatta velem, hogy bejártam a Nílus összes torkolatát, Merkúriusznak azonban még csak a nyomára sem bukkantam sehol. Vagy pedig, ha a prófétanő szavai igazak voltak, akkor úgy tűnik, az általam kérdezett emberek némelyike kellett hogy megcsaljon hamis értesülésekkel. Miután azonban komolyabban is elgondolkodtam a kérdéseimre kapott válaszokon, arra a következtetésre jutottam, hogy egyszerűen csupán félreértelmeztem azok értelmét. Visszafelé irányítottam hát lépteimet, és végre sikerült megtalálnom Merkúriuszt az egyik torkolatnál, ahol elsőre úgy tűnt, az emberek semmit sem tudnak róla. Hosszasan feltárta, merre kell keresnem a Főnixet és hogyan kerülhetnék a birtokába. Mikor elérkeztem a helyre, ahová irányított, láttam, hogy a Főnix ideiglenesen elhagyta a helyet, valószínűleg azért, hogy döntőbíró legyen a bagoly és az őt üldöző többi madár viszályában, amiről már másutt szóltam. Néhány héten belül várták vissza; de hogy akkor nem tudtam megengedni magamnak az ottani íly hosszas várakozást, úgy gondoltam, elégedett lehetek az elnyert értesülésekkel, és elhatároztam, hogy kutatásomat majd valamikor a jövőben végzem be. Visszatértem hát szülőföldemre, és a következő epigrammákat költöttem a Szibilla, Merkúriusz, a Főnix, és a Medicina tiszteletére:

EPIGRAMMA
Herophyle, az Eythraei Szibilla Tiszteletére.

Köszönöm neked, nagy prófétanő, Kinek sugalmazása nem ama démoné, hanem Isten Szelleméé, hogy a Nílus Gyermekéhez vezettél utamon, kinek elém kellett tárnia a Főnix madarat. Szent tudással telve nyilvánítod ki orákulumaid, mikor az ember képében eljövendő Istenről énekelsz. Imádod Őt, ki a legfelsőbb igazság ítéleteit hozván az egész világ mindenható bírája lesz, bár Pogány Szűznek neveztek, és azt állították, Őfelőle semmit tudsz. A Vörös-tenger barlangja el nem bírhatja majd nagyságodat, amikor Krisztus Övéi közé hív a Mennyben.

EPIGRAMMA
A Bölcsek Merkúriuszának.

A latinok Merkúriusznak hívnak, az Istenek Követének; a Görögök a nagy Hermész néven ismernek. Tenthius-nak hívnak Egyiptom földjén; atyád a Nílus, ki ama földet gazdagítja, és elmondhatatlan vagyont örökített tereád. Példásan adtad át Egyiptom népének a törvényeket, mit Vulkánusz, ki titkon veled van, átadott neked. A világ minden népe örömmel tekint rád, ámbár csak kevesektől kívánod, hogy megismerjenek. Mennyi titka kulcsának őrzését is bízta rád a Természet! Arcod vörös, nyakad sárga, kebled pedig fehérebb a legtisztább hónál. Lábad fekete szandált ölt, két-kígyós botod véletlenül sem sérti kezed. Ilyen hát alakod, miképpen mindenki ismer, ó Hermész! Színedet találón alkotja négy árnyalat. Tanácsos szavakkal mutattad meg nekem a dicső Főnix madarat, és teljes szívemmel köszönöm meg szereteted irántam; bár könnyűek e szavak, mégis hálától súlyosak.

A FŐNIX TISZTELETÉRE
mondott Epigramma

Ó Világ Csodája, folttalan szépség, páratlan Főnix, ki magadat a nagy Bölcseknek adod! Tollaid vörösek, és aranyszín nyakad árnyalata; fészked kassziából s sábai tömjénből épült. Életed végéhez közeledvén ismered a Természet rejtett útját, melyen új létben éledsz újjá. Boldogan veted hát magad Théba oltárára, hogy Vulkánusz új testet adhassék neked. Tollaid arany ragyogása az egészség Medicinájának és az emberi bánat írjának hívatik. Hatalmadban áll megfiatalítani és betegséget elűzni. Téged, Áldott Madár, inkább mondanálak magaménak, mintsem az egész világ gazdagságát, és bölcsességed volt ama boldog öröm, mit oly sok éven át áhítottam s kerestem. Fészked magányába rejtezel, és ha Pliniusz azt írja, Rómában látott téged, hát téved nagyon. Otthonodban vagy, biztonságban, ha csak bolond ifjak fel nem zavarnak; ha valakinek is tollad odaadod, kérve-kérlek, egy Bölcs légyen az.

A FŐNIX HERMETIKUS MEDICINÁJÁRÓL

Ha a hegyek mind ezüstből és aranyból lennének, mit is használna ez annak, ki a haláltól való nem szűnő rettegésben él? Ezért nem lehet semmi sem jobb a világon Medicinánknál, melynek meg van az ereje, hogy gyógyítsa mind a hús betegségeit. Vagyon, gazdagság és arany, mind meghajolnak e dicsőséges tulajdon előtt; és ki nem így gondolná, hát inkább vadállat az, mintsem ember.