René Guénon
AZ ISZLÁM KARDJA (SAYF AL-ISLÁM)

z iszlám világot Nyugaton alapvetõen harcias civilizációnak szokták beállítani, ezért a szablyát vagy kardot (as-sayf) vizsgálatakor csak a legkonkrétabb értelmében veszik figyelembe, nem gondolva arra, hogy valami mást is magában foglalhat. Bár az iszlám kétségtelenül rendelkezik egy katonai hagyománnyal, e sajátosság ugyanakkor távol áll attól, hogy kizárólag rá lenne jellemzõ, más tradíciókban, a kereszténységet is ideértve, szintén jelen van. Anélkül, hogy újra Krisztus teljesen átvitt értelemben veendõ szavait - „nem azért jöttem, hogy békét bocsássak [a földre], hanem hogy fegyvert"1 - idéznénk, bizonyságul szolgál erre a kereszténység középkori történelme, vagyis amikor a társadalmi intézményekben is ténylegesen megvalósult. Másfelõl, a különösebben harciasnak nyilván nem tekinthetõ hindu tradíció is - amelyrõl általában úgy vélekednek, hogy a cselekvés iránt kevéssé érdeklõdik - felöleli ezt az aspektust, amit a Bhagavad gitát olvasva könnyûszerrel beláthatunk. Ha valaki bizonyos elõítéletektõl megszabadul, érthetõvé válik, hogy ez nem is lehet másképpen; a rendzavaró személyek ellen folyó harc a célból, hogy ezeket a személyeket a rendhez visszavezessék, a társadalom viszonylatában legitim feladatot jelent, s valójában nem más, mint a legáltalánosabb értelemben vett igazságosság egy aspektusa. Mindazonáltal ez a kérdésnek csak a legkülsõlegesebb eleme és így a legkevésbé lényegi része. Tradicionális szempontból a háború kiemelkedõ értéke abban áll, hogy azt a küzdelmet szimbolizálja, amelyet az embernek az önmagában lévõ ellenséggel szemben kell folytatnia, vagyis mindazon bensõ tényezõk ellenében, amelyek a renddel és az egységgel ellentétesek. A háborúnak emellett mindkét esetben, legyen szó külsõ társadalmi vagy bensõ spirituális rendrõl, mindig az egyensúly és a harmónia megszilárdításához kell vezetnie (ami magyarázatul szolgál arra, hogy miért áll kapcsolatban az igazsággal), és ezáltal bizonyos mértékig az egymással ellentétben lévõ elemek sokféleségét kell egyesítenie. Ez azt jelenti, hogy a háború helyes eredménye - és egy végsõ analízisben ez az egyedüli értelme - a béke (as-salám), amit valójában nem lehet másképpen elérni, mint az isteni akaratnak való alárendelõdéssel (al-islám), helyére téve ily módon minden egyes elemet, hogy azok egyesítése egy és ugyanazon terv tudatos megvalósítása végett végbemehessen. Aligha szükséges ezek után felhívni a figyelmet arra, hogy az arab nyelvben az al-islám és az as-salám kifejezések milyen szorosan kapcsolódnak egymáshoz.2

Az iszlám tradícióban a háború e két jelentése és kettejük igazi viszonya nagyon világosan jut kifejezésre a Próféta egyik hadithja által, amelyet akkor mondott, amikor a külsõ ellenséggel szemben folytatott harcból visszaérkezett: „Visszatértünk a kis szent háborúból, hogy folytassuk a nagy szent háborút" (Raja'ná min al-jihádi l-as-ghar ila l ji- hddi l-akbar). Ha a külsõ harc tehát csak a „kis szent háború",3 míg a bensõ küzdelem a „nagy szent háború", ez arra vezethetõ vissza, hogy az elõbbinek az utóbbival szemben csak masodlagos jelentõsége van, amelynek pusztán külsõ képe. Ennélfogva egyértelmû, hogy ilyen körülmények közepette bármely külsõ háború a bensõ küzdelem szimbólumaként vehetõ,4 és különösen így van ez a kard esetében.
Azok, akik e jelentést megvizsgálják, még ha a hadith most idézett értelmével nincsenek is tisztában, felfigyelhetnek arra, hogy a szó általános értelmében egyáltalán nem katonai funkciót betöltõ khatib ('prédikátor') az ige- hirdetés során egy kardot tart a kezében, ami ilyenformán kizárólag szimbólum lehet, különösen abból a ténybõl adódóan, hogy e kard gyakorta fából van, ami nyilvánvalóan alkalmatlanná teszi arra, hogy bármely szokásos harcban használják, még inkább hangsúlyozva ezzel a szimbolikus jelleget.

A fából készült kard a tradicionális szimbolikában valójában nagyon távoli múltra tekint vissza, mivel Indiában az egyik olyan tárgy volt, amely a védikus áldozatban is megjelent.5 E kardról (sphya), az áldozati oszlopról, a harci szekérrõl (vagy még pontosabban az összekötõ tengelyrõl, ami a lényegi elem) és az íjról úgy tartják, hogy a vajrából, vagyis Indra villámából készült: „Amikor Indra a villámot Vritrára hajította, az a hajításban négyféle formát vett fel... A bráhmanák e négy formából kettõt használnak az áldozat során, míg a másik kettõt a ksatriyák alkalmazzák a harcban6... Amikor az áldozó meglendíti a fából készült kardot, maga a villám az, amit az ellenségre szór..."7 A kard vajrával való kapcsolata figyelemre méltó, különösen a benne rejlõ folyományok miatt; hozzátehetõ, hogy e kapcsolatban a kard a villmláshoz lett hasonlóvá, illetve abból származóként fogják fel.8 A villámlás érzékletes formában a jól ismert „lángoló kard" képében is megjelenik, más jelentésekkel együtt is, mivel nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy minden igazi szimbólum mindig a jelentések sokféleségét öleli fel, amelyek egyáltalán nem zárják ki egymást vagy ellentétesek egymással, hanem harmonizálnak és egymást kiegészítik.

Bárki számára könnyûszerrel megérthetõ, hogy a khatib kardja mindenekelõtt a szó hatalmát szimbolizálja, amit az is igazol, hogy a kardnak ez az általánosan tulajdonított jelentése a keresztény tradíciótól sem idegen, ahogy ezt az Apokalipszis szövegrészei is mutatják: „Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélû éles kard jõ vala ki; és az õ orczája, mint a nap a mikor fénylik az õ erejében"9. „És az õ szájából10 éles kard jõ vala ki, hogy azzal verje a pogányokat..."11 A szájból kijövõ kardnak nyilvánvalóan nem lehet más jelentése, különösen amikor az ekképpen leírt létezõ e két szakaszban nem más, mint maga az Ige, avagy manifesztációinak egyike. Ami a kard élét illeti, ez az Ige által mûködõ kettõs, teremtõ és pusztító hatalmat képviseli, ami pontosan a vajrához vezet vissza bennünket. A vajra valójában szintén olyan erõt szimbolizál, ami bár lényegében egy mégis két látszólag ellentétes, ámde valójában egymást kiegészítõ aspektus alatt nyilatkozik meg; a kard vagy más hasonló fegyver12 két éle által megjelenített két aspektust itt a vajra két ellentétes pontja képviseli. E szimbolika valamennyi teljességében felfogott kozmikus erõre érvényes, a beszédre való alkalmazása így csak egy partikuláris eset; azonban a tradicionális felfogás és a benne rejlõ értelem folytán az Ige olyannak tekinthetõ, mint ami minden más lehetséges alkalmazást teljes körben szimbolizál.13

Az axiális szimbolika a harmónia megteremtésének eszméjéhez, mint a külsõ és bensõ értelmében felfogott szent háború céljához vezet vissza bennünket, mivel a tengely az a pozíció, ahol minden ellentét kiegyenlítõdik és egymást érvényteleníti, avagy más szavakkal, a távol-keleti tradíció által Változatlan Középként jelölt tökéletes egyensúlynak a helye.14 E vonatkozásban, a legmélyebbre tekintõ szemlélet szerint a kard nemcsak az eszközt képviseli, miként erre leginkább nyilvánvaló jelentése következtetni engedne, hanem egyúttal az elérendõ végsõ célt is, s bizonyos értelemben a kettõ szintézisérõl van szó. E helyütt mindössze néhány további kifejtésre váró megjegyzést tettünk a szóban forgó tárgyban; azonban úgy véljük ezek elégségesek ahhoz, hogy megmutassák, milyen messze van az igazság attól, hogy a kardnak mindössze „materiális" jelentést tulajdonítsanak, legyen szó az iszlámról vagy bármely más tradicionális formáról.

Fordította: Németh Norbert
Megjelent: Tradíció Évkönyv MMII

Jegyzetek

1. Mt 10:34.

2. Ezekkel a kérdésekkel részletesebben foglalkoztunk A kererszt szimbolikájában, 8. fej.

3. Ehhez természetesen hozzá kell tenni, hogy csak akkor ilyen, amikor egy tradicionális rend inspirációi hatják át Minden más hadviselés harb, nem pedig jihad.

4. Ez többé nyilvánvalóan nem lehet igaz a modern háborúk harcászatára, már csak ha ezek „mechanikus" jellegét is veszi szemügyre valaki, ami minden igazi szimbolikával összeegyeztethetetlen. A mechanikusan végzett mesterségek hasonló oknál fogva úgyszintén nem szolgálhatnak spirituális rendû kibontakozás alapjául.

5. Lásd A K. Coomaraswami: Le Symbolisme de l'épée. Etudes Traditionnelles, 1935. január. A következõ idézet e cikkbõl származik.

6. A bráhmanák és a ksatriyák funkciójától azt tarják, hogy külön-külön a bensõ és a külsõ háborúnak felelnek meg; avagy a moszlim terminológia szerinti „nagy szent háborúnak" és „kis szent háborúnak".

7. Satapatha-brahmana I 2. 4.

8. Japánban, a sinto hagyomány szerint „a kard a villámlás archetípusból származik, melynek az alászállása vagy hiposztázisa" (A. K. Coomaraswamy, u, o.).

9. Jel 1:L4. A poláris szimbolika (az Ursa Major hét csillaga, avagy a hindu tradíció sapta-risije) és a szoláris szimbolika egysége kerül itt emlitése; mint látni fogjuk, ugyanez az egység magának a kardnak a tradicionális jelentésében is megtalálható.

10. A szóban forgó személy „aki fehér lovon ül", a hindu tradíció Kalki-avatárája.

11. Jel 19:15.

12. Itt kell megemlíteni a csatabárd égei és krétai szimbólumát. Már beszéltünk arról, hogy a csatabárd kifejezetten a villámlás szimbóluma és ezért egyenértékű a vajrával.

13. A vajra kettõs hatalmáról és más egyenértéke szimbólumoktól (fõként a „kulcsok hatalmától") lásd fejtegetésünket A Nagy Triádban, 6. fej.

14. Ez az, amit az a kard képvisel, amit az egyensúly tengelye mentén helyeznek el vertikálisan; a kettõ együtt az igazság szimbolikus attributumait alkotja.

Vissza a főoldalra